kapubanner for mobile

Biztonsági őr és kétdiplomás nyomozó is van az új iskolaőrök között

Továbbra is zajlik az iskolaőrök toborzása és a felkészítése. A legtöbben az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon hullottak ki.

Összesen 478 köznevelési és szakképzési intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr szeptember 1-jével, 55 intézményben még nem töltötték be a pozíciót - írja a HVG. A Köznevelési Államtitkárság, az ITM és az ORFK közös, szerdai sajtótájékoztatóján két frissen végzett iskolaőrrel is találkozhattak a sajtó munkatársai. Egyikük egy háromgyerekes édesanya, aki két éve dolgozik biztonsági őrként a budapesti Mándy Iván Szakközépiskolában, munkáját ugyanott folytathatja iskolaőrként. Másikuk egy jogi diplomával is rendelkező 51 éves nyomozó, aki egyrészt azért jelentkezett, mert úgy érzi, közel áll hozzá a feladat, másrészt így szeretné kiegészíteni rendőri nyugdíját. Mint elmondta, a határozottság és a fegyelem a legfontosabbak az iskolaőri munkában. „Az elsődleges feladatom beavatkozni, ha kell. Természetesen ha segítségért vagy tájékoztatásért fordulnak hozzám, akkor azt megadom, de ezt megtenném egyszerű állampolgárként is” - fejtette ki.

Mint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta, 491 iskolában tartottak igényt iskolaőrökre, és szeptember elsején 423 köznevelési helyszínen álltak munkába, ezért továbbra is zajlik a toborzás és a felkészítés. Hozzátette: 185 szakképzési intézmény is részt szeretne venni a programban.

A július közepén indult képzésre 1409-en jelentkeztek, de hétharmaduk már az elején kiesett. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos helyettes rendőrfőkapitány szerint a legtöbben az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon hasaltak el. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az iskolaőrök megbízatása határozatlan időre szól.

HVG
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek