Mennyire vált be az iskolaőrök bevetése?
Jelenleg 434 iskolában összesen 493 őr teljesít szolgálatot. Eddig 4 esetben indult eljárás bűncselekmény elkövetése miatt iskolaőrrel szemben.
Másfél éve, 2020 szeptemberében indult el a magyar oktatási intézményekben az iskolaőrség. Az Index annak járt utána, mennyire volt sikeres eddig az intézkedés, és mint gondolnak róla az oktatás szereplői. A portál az Országos Rendőr-főkapitányságtól úgy tudja, hogy nemcsak pedagógusból, de iskolaőrből is hiány van. Jelenleg 57 olyan intézmény van, ahol lenne igény iskolaőrre, de nem tudnak biztosítani számukra. Ugyanakkor olyan iskola is akad, ahol két őrt is alkalmaznak. Jelenleg 434 iskolában összesen 493 őr teljesít szolgálatot, akik „a nevelési-oktatási intézmények rendjének fenntartásában működnek közre, de feladataik közé tartozik többek között a helyszínbiztosítás, az igazoltatás és a veszélyhelyzet-elhárítás is.
A rendőrség szerint 2020 szeptembere óta összesen 425 intézkedésre volt szükség, az érintett időszakban összesen 4 esetben indult eljárás bűncselekmény elkövetése miatt iskolaőrrel szemben. Az iskolaőri program megítélése továbbra is ellentmondásos. A Pedagógusok Szakszervezete korábban jelezte, hogy nem támogatja az iskolaőrség létrehozását. Egy általános iskolai tanár arról számolt be a lapnak, hogy a diákok nem veszik komolyan az őröket.
"A legtöbbször, mire az őr odaér, már megtörtént a baj, azt megelőzni csak nagyon ritkán tudja. Sajnos azt látom, hogy a gyerekek egyáltalán nem tisztelik, ha rájuk szól, kinevetik, de közben otthon előszeretettel panaszkodnak durva bánásmódra, így a helyi iskolaőrre már a szülők is pikkelnek. Nem véletlen, hogy a szolgálat után mindig siet haza. Egyszer mesélte nekem, hogy attól tart, valamelyik felbőszült apuka elintézi a nap végén, mint kiderült, több alkalommal is kapott már fenyegetést" - mondta.
Schermann Fruzsina, az Adom Diákmozgalom elnöke szerint az iskolaőrség az oktatási rendszer kudarca, és csak egy tüneti kezelés, ami a probléma gyökerét nem szünteti meg. Van olyan intézmény, ahol a diákok és a pedagógusok is pozitívan fogadták az őrök megjelenését.
"Sok olyan intézményben is tartunk prevenciós programokra felkészítő képzéseket, ahol a gyakori problémák miatt jellemzően nagy szükség van egy vagy akár két iskolaőrre. A velük kapcsolatos tapasztalataink vegyesek, valóban van olyan, szolgálatot teljesítő őr, akinek a fő eszköze a megfélemlítés és az agresszió, de szerencsére pozitív példákat is látunk. Az egyik intézményben például kifejezetten a helyi roma közösség egy tagja vállalta az iskolaőri szerepet. Rá a diákok és a szülők nem ellenségként, hanem partnerként tekintenek, a közös hangnak köszönhetően pedig pozitív folyamatok indulhattak be, a pedagógusoknak is nőtt a biztonságérzetük" - mondta dr. Jármi Éva, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának adjunktusa.
A portál iskolaőröket is meg akart szólítani, de a Magyar Közlönyben is szereplő rendelet szerint nem nyilatkozhatnak a sajtónak. A megkérdezettek név és intézménymegjelölés nélkül sem akartak nyilatkozni.
Index
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 1 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?