Biztos eszköz a munkahelyi lógás ellen
Biometrikus azonosítórendszert vezet be irodáiban a japán Nara városának önkormányzata dolgozói ellenőrzésére, miután súlyos visszaélésekre és munkakerülésre derült fény a hivatalban - írta pénteken a Mainicsi Simbun japán napilap.
A példátlan lépésre azután szánta el magát a város, hogy több súlyos visszaélésre derült fény a jelenlegi, mágneskártyás beléptető rendszer használatával kapcsolatban. Korábban egy elhúzódó betegséggel küzdő önkormányzati alkalmazottról az derült ki, hogy öt év alatt mindössze nyolc napot dolgozott, további öt közszolgát pedig munkakerülésért büntettek meg a városban. Egy tavalyi vizsgálat arra is rávilágított, hogy egyes dolgozók egymás mágneskártyáit lehúzva csaltak a túlórák elszámolásával.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 6 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 7 hónapja
- 2025 Munkavállalói megfigyelő eszközök áttekintése: Top beszállítók összehasonlítása 9 hónapja
- A 3 legjobb Instagram-tevékenységkövető alkalmazás a hatékony nyomon követéshez 10 hónapja
- Segít, de figyel is – megbízhatnak a dolgozók a céges ChatGPT-ben? 10 hónapja
- Tudják, mire kattintasz és azt is, mikor fogsz kiégni - így figyelik a dolgozókat 2025-ben 10 hónapja
- 100 nap folyamatos munka végzett a 26 éves orvossal – miért nincs változás? 10 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 12 hónapja
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 12 hónapja
- "Miért kell a dolgozókat kínai módszerrel kamerákkal megfigyelni?" 13 hónapja
- Súlyos hiányosságokkal küzd a munkabiztonság Magyarországon? 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?