Biztosítva van a "Budapest-család dolgozóinak" béremelése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBudapest 2024-es költségvetése biztosítja a béremelést a fővárosi önkormányzat és a fővárosi cégek munkavállalóinak - közölte a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Bejegyzésében Karácsony Gergely azt írta: "megállapodtunk a szakszervezetekkel, a szerdán elfogadott költségvetés biztosítja a béremelést a Budapest-család dolgozóinak".
A fővárosi önkormányzat és 16 szakszervezet bérpolitikai megállapodása rögzítette, hogy2024-ben a fővárosi dolgozók béremelésének egy főre jutó átlagos mértéke 13,5 százalék lesz - közölte a politikus, hozzátéve: annak érdekében, hogy a Budapest-család minden munkavállalójának 2024 februárjában már a megemelt januári bért lehessen kifizetni, a tárgyalások soron kívül megkezdődnek a munkáltatókkal.
Közölte: az érdekképviseletekkel egyetértettek abban is, hogy a Budapestet érő "kormányzati sarcpolitikának" ellenállva sikerült az erre az évre kitűzött bérfejlesztést megvalósítani, és még több területre kiterjesztették a "Budapest-pótlékot" is.
Egyetértettek abban is, hogy a budapesti közszolgáltatásoknál tapasztalható munkaerőhiányra nem a harmadik országbeli kölcsönzött munkavállalók alkalmazása, hanem a belső munkaerőtartalékok feltárása, lakhatási támogatás, képzési programok és a bérek emelése lehet a megoldás - olvasható a bejegyzésben.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?