kapubanner for mobile

BKV-botrány: nem hozott személyi döntéseket a bizottság

Nem hozott személyi döntéseket a BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén, de több olyan szabályzat kidolgozását kezdeményezték, amelyek "elzárhatják a csapokat" a BKV-nál - mondta Vitézy Dávid, az fb Fidesz által delegált tagja az ülést követően újságíróknak.

A belső ellenőrzés szerint Kocsis István vezérigazgatónak hamis információkat adott át elődje, Balogh Zsolt a volt humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésével kapcsolatban, sem az összeg, sem a körülmények nem voltak helyesek, ezért nem hozott a bizottság elmarasztaló döntést - nyilatkozta Vitézy Dávid. Hozzátette: Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók, illetve Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató felelősségét a rendőrségi nyomozás fogja tisztázni.

Kifejtette, hogy csak az ő kezdeményezésére több határozatot is hozott a grémium, a többi között arra kéri az fb a BKV-t, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a volt humánpolitikai igazgatóval végkielégítésének visszafizetéséről, s ha ez nem végződik sikerrel, akkor a BKV terelje jogi útra az ügyet. Mint mondta: kezdeményezik a vezetők menedzserszerződéseinek módosítását úgy, hogy a végkielégítés és a távozáshoz köthető egyéb juttatások ne haladják meg a munka törvénykönyvében szereplő mértéket.

Elmondása szerint Szalainé ügye miatt kezdeményezte Székely Gábor, fb-elnök menesztését, de ezt a javaslatot senki nem szavazta meg. Az fb azt kéri Kocsis Istvántól, hogy úgy módosítsa a kollektív szerződést, hogy az ne vonatkozzon a menedzserszerződéssel dolgozókra. Hozzátette: azoknál a dolgozóknál, akik több millió forintot keresnek havonta, nem indokolt több havi átlagkereset kifizetése végkielégítésként.

Kezdeményezték azt is, hogy az igazgatóság dolgozzon ki egy új javadalmazási szabályzatot is, amely a társaság vezetői számára határozná meg a kiutalható béreket, prémiumokat és egyéb jutalmakat.

Alapos a gyanú, hogy azért módosítottak bizonyos szerződéseket, hogy minél magasabb végkielégítést érjenek el, ezért az fb felkérte az igazgatóságot, hogy dolgozzon ki egy olyan átfogó szabályozást, ami a meghatározott idejű szerződések módosítására vonatkozna és vizsgáljanak ki minden ilyen jelenleg is érvényben lévő munkaszerződést - közölte Vitézy Dávid.

Kitért arra is, hogy a bizottság felkérte Székely Gábor elnököt, hogy dolgozzon ki egy új működési szabályzatot a grémium számára, hogy "ne csak a sajtó értesülései után fusson" a bizottság, hanem el tudja látni ellenőrző szerepét.
Közlése szerint a 2003 január elseje után megkötött munkaszerződéseket és az utánuk kifizetett juttatásokat vizsgálni fogja a belső ellenőrzés - mondta az fb tagja, hozzátéve: ez érinteni fogja az összes menedzserszerződéses munkavállalót is. Ezen felül minden olyan személyre is ki fog terjedni a vizsgálat, aki 10 millió forintnál több végkielégítést kapott. Ez a vizsgálat legkésőbb szeptember 10-ig lezárul - tette hozzá.

A szakértői és tanácsadó szerződésekkel kapcsolatban is hozott döntést az fb; Vitézy Dávid ismertetése szerint olyan szabályzat kidolgozását kérik az igazgatóságtól, amely megszabja a többi között azt, hogy csak bizonyos költségkerettel és a nyilvánosság teljes bevonásával lehessen tanácsadói szerződéseket kötnie.

Demszky Gábor a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén bejelentette: teljes tisztújítást kezdeményez a BKV Zrt. igazgatóságában és felügyelőbizottságában. A főpolgármester ötpárti egyeztetést hívott össze keddre a BKV-nál történt végkielégítések miatt. Az egyeztetés célja nem a jövő héten lezáruló vizsgálat megelőlegezése, hanem új tulajdonosi ellenőrzési és felügyeleti struktúra kialakítása - közölte Nyáry Krisztián a Városháza kommunikációs igazgatója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek