Új korszak a magyar munkaerőpiacon: ezért térhetnek vissza a határozott idejű szerződések
A gazdasági stagnálás és a növekvő munkaerőköltségek egyre látványosabban alakítják át a munkaerőpiac működését. A vállalatok mozgástere szűkül, miközben emelkedik a munkanélküliség, ezért ismét erősödhet az érdeklődés a rugalmasabb, határozott idejű foglalkoztatás iránt – amely azonban mindkét fél számára új kockázatokat hozhat.

Az elmúlt évek válságai és a tartós gazdasági stagnálás hatása immár egyértelműen megjelent a magyar munkaerőpiacon is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2026 februárjában a munkanélküliségi ráta megközelítette az 5 százalékot, ami a 2010-es évek közepe óta nem látott szintet jelent.
Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma évtizedes mélypontra csökkent. Bár márciusban valamelyest kedvezőbb adatok érkeztek, az összkép továbbra sem tekinthető pozitívnak – írja a HVG.
Nem csak a népességfogyás áll a háttérben
A foglalkoztatotti létszám csökkenését részben a demográfiai folyamatok magyarázzák: csökken az ország lakossága, így szűkül a munkaképes korú népesség is.
A statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy ez önmagában nem indokolja a visszaesést.
A munkanélküliségi ráta emelkedése arra utal, hogy a vállalkozások munkaerőigénye is mérséklődik, vagyis gyengül a gazdaság munkahelyteremtő képessége.
Emelkedő bérek, szűkülő vállalati mozgástér
A bérek továbbra is gyorsan nőnek: a bruttó átlagkereset éves alapon közel 10 százalékkal emelkedik. A nettó keresetek ennél is nagyobb ütemben nőttek, részben a családi adókedvezmények bővítése és a többgyermekes nők adómentességének kiterjesztése miatt.
Ez azonban nem csökkenti a vállalatok terheit.
A cégek egy olyan gazdasági környezetben szembesülnek növekvő bérköltségekkel, ahol gyakorlatilag nincs gazdasági növekedés, az árbevétel pedig sok esetben stagnál.
A HVG szerint a korábban jellemző munkaerő-tartalékolás – amikor a cégek a nehéz helyzet ellenére sem építettek le – egyre nehezebben fenntartható.
Fogy a bizalom a gyors gazdasági élénkülésben
A munkaerőpiaci adatok arra utalnak, hogy a vállalkozások mozgástere kezd kimerülni, ésgyengül a bizalom egy rövid távú gazdasági fellendülésben.
A kilátásokat tovább ronthatják a nemzetközi kockázatok is: az amerikai–iráni konfliktus nyomán kialakuló energiapiaci bizonytalanság újabb költségsokkot hozhat a gazdaság számára.
Újra előtérbe kerülhet a határozott idejű foglalkoztatás
A vállalatok alkalmazkodási stratégiájaként ismét növekedhet az atipikus foglalkoztatási formák, különösen a határozott idejű szerződések szerepe.
A KSH adatai alapján a határozott idejű foglalkoztatás aránya 2015-ben közel 10 százalékon tetőzött, majd folyamatosan csökkent, és 2025-re 4 százalékra mérséklődött a 15–64 éves foglalkoztatottak körében.
A konstrukció előnye a munkáltató számára, hogy a munkaviszony a meghatározott időpontban automatikusan megszűnik, ugyanakkor legfeljebb öt évig tartható fenn, és az ismételt szerződéskötésekre már szigorúbb munkavállaló-védelmi szabályok vonatkoznak.
Pontos szerződésfeltételek nélkül nőhet a jogvita kockázata
A határozott idő nemcsak konkrét dátumot jelenthet: a munkaviszony megszűnése köthető például egy projekt lezárásához vagy egy helyettesített munkavállaló visszatéréséhez is.
A HVG kiemeli, hogy a megszűnés feltételeit egyértelműen kell meghatározni. A túl általános megfogalmazások – például „projekt lezárása” – könnyen jogvitákhoz vezethetnek.
Nehezebb felmondani határozott idejű szerződésnél
Bár a konstrukció rugalmasnak tűnik, a felmondás lehetőségei korlátozottabbak. A munkáltató csak elháríthatatlan külső ok, felszámolás vagy bizonyítható alkalmassági probléma esetén élhet felmondással.
Indoklás nélküli azonnali megszüntetés esetén a munkavállalót akár 12 havi távolléti díj is megilletheti, vagy a hátralévő időszak teljes bére.
A munkavállaló számára a határozott idejű szerződés elsősorban akkor előnyös, ha nem kíván hosszú távra elköteleződni; idő előtti kilépésre azonban csak súlyos érdeksérelem esetén van lehetőség.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a CS3D aktuális... Teljes cikk
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 1 napja
- A teljes munkaidő felé fordulnak a cégek a növekvő költségek miatt 2 napja
- Előbb költségcsökkentés, csak utána felvétel: ezt üzenik a friss számok 2 napja
- Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát 3 napja
- Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők 3 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 3 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 4 napja
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 4 napja
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 5 napja
- A friss diplomások átmeneti munkákat vállalnak, de már mennének is tovább 6 napja
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 6 napja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?