Borsik: Át kell alakulnia a foglalkoztatási szerkezetnek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA válság után nemcsak a gazdasági, de a foglalkoztatási szerkezetnek is át kell alakulnia, a képzéseknek pedig az igényekhez kell igazodniuk - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke Salgótarjánban szerdán sajtótájékoztatón.
Az elnök szerint a gazdaság munkaerő-piaci igénye jelenleg "elég messze esik" a képzési rendszertől. Mint mondta, a felsőfokú intézményekben nagy tömegben képeznek embereket "diplomagyárakként", de a végzettek nem tudnak elhelyezkedni, és kényszerűségből elvállalnak olyan munkaköröket, amelyekhez csak középfokú végzettség kellene.
A "leszorító erő" pedig tovább hat, már a szakmunkás is elvállal betanított munkát, a képzetlen embereknek pedig még kevesebb lehetőségük marad az elhelyezkedésre - tette hozzá. Borsik János szerint a pénzügyi válságot követő gazdasági válság után elindult a foglalkoztatási krízis is. Ez visszafelé is így fog működni - jegyezte meg.
A pénzügyi helyzet stabilizálódni látszik, a gazdaság az év utolsó harmadában, negyedében már pozitív jeleket mutathat, és ehhez képest csak később várható pozitív változás a foglalkoztatásban - fejtette ki.
Az ASZSZ vezetője úgy fogalmazott: "ha valamelyik politikus - mindegy, hogy kormányon vagy ellenzékben - kijelenti, hogy x idő alatt ennyi munkahelyet teremtünk, mintha nélkülözné a gazdasági reálfolyamatok ismeretét".
Bírálta az elnök, hogy "amikor a válság lecsengését próbálják körüljárni politikusok, közvéleményt befolyásoló tényezők, mintha azt a látszatot keltenék, hogy vége lesz a válságnak, és folytatjuk tovább, amit addig csináltunk. Semmi nem lesz már úgy, mint ahogy volt" - szögezte le Borsik János.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc