Borsodban kevesebb a munkanélküli a tavalyinál
Kis mértékben nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az év hetedik hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a járási munkaügyi kirendeltségek több mint 55 500 álláskeresőt tartottak nyilván, 1200-zal többet, mint júniusban, ugyanakkor 9 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.
A megyei kormányhivatal munkaügyi központja az elmúlt hétvégén tette közzé a munkanélküliség júliusi alakulását.
Az adatokból az olvasható ki, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben a regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány július végén 19,6 százalék volt, ami az előző hónaphoz képest 0,4 százalékponttal emelkedett, ellenben az egy évvel korábbitól 2,7 százalékponttal kevesebb volt. Ugyanebben az időszakban az országos ráta 11,2 százalékot tett ki.
A megye legkedvezőbb helyzetű körzeteiben, Miskolc, Tiszaújváros és Mezőkövesd térségében 13-15 százalékos volt ez az arány, Edelény, Encs és Ózd körzetében viszont a 30 százalékhoz közelített.
Az év hetedik hónapjában a munkaügyi kirendeltségek mintegy 8,4 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván, 13,1 százalékkal, 978-cal többet, mint júniusban.
Júliusban a munkaadók csaknem 5,5 ezer betöltetlen álláshelyet jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, ez 1321-gyel haladta meg a júniusit. A legtöbb állásajánlat valamilyen támogatási formához - főleg közmunka-programok - kötött volt.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 6 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 7 napja
- KSH: egy év alatt 65 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Stabil számok, romló jelek: nő a fiatalok munkanélkülisége 2 hete
- A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban 3 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 1 hónapja
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?