Bővítenék a Széchenyi Kártya lehetőségeit a vállalkozók
A vállalkozók igénylik, hogy az államilag támogatott Széchenyi Kártya forgóeszköz hitelkonstrukció megmaradjon, és újabb lehetőségek kapcsolódjanak hozzá - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára az MTI-nek.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az ország 18 megyeszékhelyén szervezett közös fórumot a Széchenyi Kártya jövőjéről, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről, lehetőségeiről.
Dávid Ferenc kiemelte: a vállalkozók szeretnék, ha az állam továbbra is kamat- és garanciadíj-támogatást adna a Széchenyi Kártyához, amely már bebizonyította, hogy képes rövid idő alatt segíteni a vállalkozások pénzügyi helyzetén ingatlanjelzálog és tárgyi fedezet nélkül is.
Krisán László, a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg a kkv-k támogatását végző intézményi háttér rendkívül szétburjánzó, strukturálatlan. Elemei párhuzamosan, egymást kioltóan működnek, a források szétaprózódtak, aminek köszönhetően a vállalkozásfejlesztési rendszer nem hatékony. Példaként említette, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv 53 szerződött ügynökön át 2007-ben 395, 2008-ban pedig 261 vállalkozás tevékenységét hitelezte.
A Mikrohitel és a Mikrohitel Plusz program három év alatt mindössze 2 milliárd forintot folyósított 381 vállalkozás számára. Az uniós Jeremie forrás 200 milliárd forintjából mikrohitelből csupán 7 milliárdot sikerült kihelyezni. Ezzel szemben Széchenyi Kártyához 2010-re 125 ezren jutottak, a kihelyezett hitelkeret pedig meghaladta a 730 milliárd forintot. A felsorolt adatok bizonyítják, hogy a különböző konstrukciók jóval kevesebb vállalkozást tudtak elérni, mint a Széchenyi Kártya - tette hozzá Krisán László.
A KA-VOSZ vezérigazgatója szerint egyszerűsíteni kell a vállalkozások támogatását is, és erre a Széchenyi Kártya intézményrendszer alkalmas lenne.
Krisán László elmondta, hogy a vállalkozói igényekhez igazodva célszerű lenne a Széchenyi Kártyához kötődő megbízható cégek számára bevezetni a folyószámlahitelt kiegészítő beruházási hitelt is, amely az elképzelések szerint 50 millió forintig biztosítana pénzügyi támogatást a vállalkozásoknak, legfeljebb 5-10 éves futamidőre. A új hitelkonstrukció szakmai előkészítése már megtörtént.
A KA-VOSZ vezérigazgatója szerint a vállalkozások által elnyert európai uniós támogatások előfinanszírozásához is segítséget kellene nyújtania az államnak, mert jelenleg a magyar kisvállalkozások még nem tudják megelőlegezni az elnyert támogatást, sőt az önerő előteremtése is nehézséget okoz. Ehhez is segítséget tudna nyújtani a kamara és a VOSZ területi intézményrendszere - hangsúlyozta Krisán László.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?