Bővítette kapacitását és új munkahelyeket teremtett a HI-LEX Rétságon
A rétsági HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását; a nyugat-nógrádi város ipari parkjában működő cég a kapacitásbővítéssel 29 új munkahelyet is teremtett.
A cég az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán a "Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása" konstrukció keretében több mint 111,41 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.
A világ egyik legnagyobb vezérlőkábel beszállítójaként ismert HI-LEX Corporation által 2006-ban a Rétsági Ipari Parkban létrehozott HI-LEX Hungary Kft. fő profilja a huzaltermékek gyártása, döntően exportra. A társaság mára 200 embernek nyújt biztos munkahelyet.
Ablakemelő gyártással a vállalat korábban nem foglalkozott. A projekt a társaság termelési skálájának szélesedését, termelési kapacitása jelentős bővülését és az átlagos hozzáadott érték növekedését eredményezte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?