kapubanner for mobile

Bővíthetik a magyar Nokia-központot

Bővíthetik a Nokia Siemens Network budapesti központját, ahol jelenleg 800 ember dolgozik - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök Helsinkiben, áll a Napi Gazdaságban.

Ezt azután jelentette ki a miniszterelnök, miután tárgyalt a finn cégek csúcsvezetőivel, akiknek magyar érdekeltségei vannak, vagy érdeklődnek magyarországi befektetési lehetőségek iránt.
A kormányfő hozzátette: a bővítésről a következő hetekben kezdődik egyeztetés.

Bajnai Gordon egynapos finnországi programját a Nokia-csoportnál kezdte, ahol találkozott mások közt Simon Beresford-Wylie-val, a társaság igazgatósági tagjával, aki egyben a Nokia Siemens Network vezérigazgatója. Ezután finn cégek csúcsvezetőivel tárgyalt.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek