kapubanner for mobile

Bővíti gyártókapacitását a győri Aquacomet

Félmilliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását a medencéket és medencelefedéseket gyártó Aquacomet Kft. Győrben – mondta Kovács Róbert ügyvezető igazgató.

A beruházás keretében megvalósuló technológiai fejlesztéshez 150 millió forint támogatást nyert el a cég a Gazdasági Operatív Programból – ismertette az ügyvezető igazgató.

Az Aquacomet Kft. a győri ipari parkban működő telephelyének szomszédságában vásárolt 16 ezer négyzetméteres területet, amelyen 2700 négyzetméteres gyártócsarnokot épít. A kivitelezés megkezdődött, az új üzem a tervek szerint novemberre elkészül, az év végéig a technológia telepítésével is végeznek. Az invesztíció eredményeként a medencegyártó kapacitás megduplázódik, a medencelefedésekből pedig a jelenleginél 30 százalékkal többet tud majd előállítani a vállalkozás, amely 80 munkatársat foglalkoztat.

A cég tavaly 2,6 milliárd forintos árbevételt és mintegy 700 millió forint adózás előtti eredményt ért el, az idén pedig 10 százalékos árbevétel- és eredménynövekedéssel számol.

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő társaság forgalmának 90 százaléka exportból származik. Fő piacai közé tartozik Ausztria, Franciaország, Németország, emellett értékesítenek Svédországba és Izraelbe is. A Kanadában jelentkező igények kielégítésére ősszel Montrealban megindítják a gyártást - mondta Kovács Róbert.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek