kapubanner for mobile

Budapesten nyitott régiós központot a svájci szerszámgépgyártó

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az állománybővítéshez a cégnek magasan képzett mérnökökre, technikusokra lesz szüksége.

A svájci tőzsdén jegyzett Georg Fischer (GF) szerszámgép-üzletága, a GF Machining Solutions (GFMS) magyarországi, romániai és bulgáriai terjeszkedését mostantól budapesti központtal irányítják, és létszámbővítést terveznek - közölte Szabó Gábor, a cég régiós vezetője az MTI-vel. Hozzátette: az anyacég elhatározását segítette, hogy a magyar munkaerőpiacon elérhető kellő számú, magasan képzett, gyakorlattal rendelkező szakember, mint ahogy Magyarországon a technológiai fejlesztések is folyamatosak. Mindez a csúcstechnológiát képviselő szerszámgépek, illetve a digitalizációs megoldások és automatizálás terén is növekedési lehetőséget nyújthat az iparvállalat számára.

Közölte, hogy a 39 országban 142 céggel jelenlévő konszern a 2019-es adatok szerint több mint 3,7 milliárd svájci frank éves árbevételt ért el globálisan. Közel 15 ezer főt foglalkoztat, ebből 3200-at a szerszámgép-üzletágban. Kiemelte: a GF viszonteladói hálózattal már több mint 30 éve jelen van Magyarországon, önálló képviselete 2019. augusztusban nyitott meg. Ezt a várakozáson felüli teljesítménye miatt fejlesztik most régiós központtá.

Az előzetes adatok szerint a GF Machining Solutions sp.z o.o. Magyarországi fióktelepe az első teljes, 2020-as üzleti évben csaknem 1,1 milliárd forintos árbevételt és 150 millió forintos eredményt ért el a járvány ellenére. Az idén és jövőre is legalább 20-25 százalékos bevételnövekedést terveznek, és az a céljuk, hogy 2022-re a magyar piac és a régió legmeghatározóbb szerszámgép-kereskedője és -szervize legyen a cég. Ehhez az állományt is bővítik, jelenleg 12-en vannak, jövőre pedig 24-25 főre lesz szükségük, főként magasan képzett mérnökökre, technikusokra - mondta. A konszern világszerte 77 gyárat, 114 értékesítési irodát és 10 kutatás-fejlesztési központot működtet. Olyan ügyfelei vannak, mint a Tesla, az Apple, a Samsung, a Lego, a Mercedes, a Rolex vagy éppen a GE. A GFMS portfóliójába elsősorban a maró, huzalos és tömbös szikraforgácsoló gépek, lézeres textúrázók, illetve 3D fémnyomtatók tartoznak, megrendelőik többsége pedig termelő iparvállalat.

MTI
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek