kapubanner for mobile

Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár

Csak négy olyan gyár van, ahol többen dolgoznak, mint tavaly.

Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár-

2024 és 2025 áprilisa között, egy év alatt 4655 fővel csökkent a 15 legnagyobb magyarországi gyár alkalmazottainak létszáma – írja a Telex az összesítésben, amit az Opten adatai alapján készített. A 15 gyárból 11-ben kevesebben dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt, és csak négyben van több dolgozó, de ott is csak minimálisan. Az alkalmazottak létszáma átlagosan 7,8 százalékkal csökkent.

A portál megjegyzi, hogy hazánkban a legtöbb nagy iparvállalat bérelt munkaerővel dolgozik, és a kereslet csökkenésekor először a munkaerő-közvetítőkön keresztül alkalmazott dolgozókat küldik el. Azaz sokkal több munkahely szűnhetett meg a cégeknél, mint amennyit a statisztikák mutatnak.

A Telex a legnagyobb árbevételű magyarországi cégek 2023-as listájából indult ki, és kiszűrték a szolgáltatásokkal, kereskedelemmel és egyéb tevékenységekkel foglalkozó cégeket, csak azokat vették figyelembe, amik valamilyen termék gyártásával foglalkoznak. Az így létrejött 15-ös listán található cégnek tavaly áprilisban még 64 446 alkalmazottja volt, ez idén áprilisra 59 791-re csökkent. Ez 4655 fős, vagyis 7,79 százalékos csökkenést jelent.

Ennyi dolgozót épített le egy év alatt a 15 legnagyobb magyarországi gyár
forrás: Telex

A gyártással foglalkozó cégek közül az Audinak van a legtöbb dolgozója, náluk 653-mal csökkent az alkalmazottak száma. Árbevétel szempontjából a Samsung SDI volt a második, a vállalatnál 631 munkahely szűnt meg egy év alatt. Forgalom alapján a kecskeméti Mercedes áll a harmadik helyen, ahol áprilisban 68-cal dolgoztak többen, mint egy éve.  Csak a GE-nél, a Richternél, a Mercedesnél és a BYD pátyi alkatrészgyárában dolgoznak többen, mint egy éve. A legtöbb vállalatnál körülbelül 10 százalékos volt a csökkenés, de voltak ennél jóval magasabbak is, például az SK komáromi és iváncsai gyárainál, ahol 34 százalékkal csökkent a dolgozók száma. 

A Telex megkérdezett szakszervezeti vezetőket és szervezőket is, akik azt mondták, minden cégnél leépítések vannak. 

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk

A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben

Egy friss kutatása szerint a foglalkoztatott nők közel egyharmada állítja, hogy megkülönböztetéssel szembesült, amikor egyenlő bért próbált elérni. Teljes cikk

NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk