kapubanner for mobile

Cáfolja az elbocsátásokat az AvtoVAZ

Az AvtoVAZ szerdán közleményben cáfolta azt az előző napi hírt, miszerint a társaságnál jelentős elbocsátásokra készülnek az autók iránti kereslet csökkenése miatt.

Oroszország legnagyobb autógyárának közleménye szerint "az információ téves, Igor Komarov (az AvtoVAZ alelnöke) nem tett említést semmiféle elbocsátásról, amikor a gyárnak otthont adó Szamarai terület kormányzójával, Vlagyimir Artyakovval, és a helyi önkormányzat vezetőivel találkozott".

Az Interfax hírügynökség kedden a megbeszélésen résztvevőktől származó információkra hivatkozva azt írta, hogy az AvtoVAZ alelnöke közel 28 ezer dolgozó, azaz a 110 ezer alkalmazott egynegyedének elbocsátását említette.

A Togliattiban lévő AvtoVAZ a térség legnagyobb munkaadója, s a kereslet csökkenése miatt a gyárnak vissza kellett fognia termelését. A vállalat - amelyben a Renaultnak 25 százalékos részesedése van - áprilisban 25 milliárd rubel kamatmentes hitelt kapott az államtól. Emiatt elemzők szerint elég valószínűtlen, hogy jelentősebb elbocsátások lennének a vállalatnál.

Tavaly az AvtoVAZ 24,7 milliárd rubeles (799 millió dollár) veszteséget szenvedett, szemben az egy évvel korábbi 3,7 milliárd rubeles nyereséggel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek