kapubanner for mobile

Cégcsődök: lassan javul a helyzet

Bár továbbra is nő a cégcsődök száma, az áprilisi adatok már lényegesen kisebb változásokat mutatnak, mint a korábbi hónapok számai - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből.

Az idei negyedik hónapban 1363 cég ellen indult felszámolási eljárás, ez 2,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A bedőlő vállalkozások száma mindössze 29-cel nőtt - derül ki az Opten legfrissebb adataiból. Figyelemre méltó, hogy áprilisban 333-mal kevesebb céggel szemben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, mint márciusban.

"Az első negyedévhez képest lassult a bedőlések számának növekedése, de fordulatról még nem igazán beszélhetünk" - értékelt Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató. Az első négy hónapban 5650 céget döntöttek be a hitelezők, ez 8,9 százalékkal, azaz mintegy 500 céggel haladja meg az egy évvel korábbit.

A cégbedőlések regionális megoszlása jelentős szórást mutat. Az első négy hónapban a Dél-Alföld és az Észak-Magyarország régióban több mint 20 százalékkal több céggel szemben kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ugyancsak gyorsan, 16 százalékkal nőtt a bedőlések száma a központi régióban, és ez a térség, nagy súlyánál fogva, jelentősen rontja az országos átlagot. Nyugat-Dunántúlon stagnált, Közép- és Dél-Dunántúlon 10 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a felszámolások mutatója, az Észak-Alföld régióban pedig csaknem 30 százalékkal kevesebb céget döntöttek be, mint egy évvel korábban.

A végelszámolások a cégvilág további erőteljes tisztulását mutatják áprilisban. Az egy évvel ezelőtti 1198 után idén a negyedik hónapban 1433 vállalkozás bezárásáról döntöttek tulajdonosaik. A növekedés mértéke 19,6 százalék. Az év eddig eltelt szakaszában összesen 4906 cégnél húzták le a rolót, ez 9,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Áprilisban 4369 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, ami még mindig kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszaki érték, de már csak 2,1 százalékkal marad el attól. "Februárban még 6,6, márciusban pedig 4,5 százalék volt a csökkenés üteme, vagyis a visszaesés mértéke tendenciaszerűen csökken. Nem kizárt, hogy a következő hónapokban növekedésbe csap át az új cégek bejegyzése" - mondja az Opten stratégiai igazgatója.

Csorbai szerint ez nem feltétlenül pozitív jelenség, az új cégek között ugyanis mind nagyobb számban találunk olyanokat, amelyek korábban felszámolásba vitt cégek romjain jönnek létre. "Vagy a tulajdonosok között mutatható ki családi kapcsolat, vagy a cég székhelye egyezik meg egy korábban felszámolásba vitt cég székhelyével. Ez arra mutat, hogy a kifejezetten rossz szándékú vállalkozókat nem lehet távol tartani a piactól" - mondja az Opten igazgatója. Az idei első négy hónapban 15 891 új vállalkozást regisztráltak, 1613-mal kevesebbet, mint 2009 április végéig - ez 9,3 százalékos zsugorodás egy év alatt. Az első negyedévben a csökkenés üteme még 11,4 százalékos volt.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk