kapubanner for mobile

Cégfelszámolások az építőiparban - nincs ok optimizmusra

Tavaly 3822 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 14,5 százalékkal több mint az előző évben - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb összegzéséből, melyről a Népszabadság számol be.

A felszámolásokkal szinte megegyező ütemben nőtt az új vállalkozások aránya az ágazatban. A múlt évben a 2009-hez képest mért 14,7 százalékos növekedés 5.783 új építőipari cég megalapítását jelentette. A tavaly december végi adatok szerint azonban folytatódott az október-novemberi csökkenő tendencia, hiszen az előző év decemberéhez képest a cégalapítások aránya 8,2 százalékos csökkenést mutattak.

A 2010-ben végelszámolás alá vont 2.183 vállalkozás 4 százalékkal több mint egy évvel korábban. A decemberi adatokat összehasonlítva az előző évivel azonban éppen ellenkező irányú volt a trend: 25 százalékkal kevesebb végelszámolás indult, mint 2009 utolsó hónapjában.

"A végelszámolások csökkenését korántsem lehet pozitív trendként értékelni. A magas felszámolási arány mellett a folyamat inkább arra vall, hogy az ágazat szereplői közül sokan már meg sem kísérelnek tisztán, adósságok nélkül kiszállni a gazdaságból, hanem, talán végső elkeseredésükben, a végsőkig igyekeznek működtetni cégüket, még a reális fenntarthatósági határon túl is" - idézik Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját a közleményben.

Népszabadság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk