Chrysler: hat órán át tartott a megasztrájk
Előzetes megállapodásra jutott a Chrysler amerikai autógyár vezetése szerdán a szakszervezettel a cég több tízezer sztrájkoló dolgozójának követeléseiről, így az alkalmazottak máris befejezték az alig hat órával korábban kezdett munkabeszüntetést.
A Chrysler 31 ezer munkása szüntette be a munkát, két héttel azután, hogy a legnagyobb amerikai autógyártónál, a General Motorsnál (GM) is sztrájkoltak. A GM-hez hasonlóan a Chrysler esetében is a United Auto Workers (UAW) szakszervezet felhívására kezdődött a sztrájk. A dolgozók azért nem vették fel a munkát, mert a cég vezetése nem tudott megállapodni az új kollektív szerződésről az UAW által megszabott határidőig.
A szerdai megállapodás pontos tartalmát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a szakszervezet azonban közölte, hogy az egyezség révén megvédik az UAW által képviselt aktív és nyugdíjba vonult Chrysler-dolgozók bérét, nyugdíját és egészségügyi ellátását.
A szeptember végén a GM-nél kezdődött országos - 80 üzemet, 73 ezer dolgozót érintő - sztrájk három nap után fejeződött be, amikor a szakszervezet és a vállalat képviselői maratoni tárgyalások után megegyezésre jutottak.
Az UAW-nek a GM és a Chrysler után még a harmadik nagy amerikai autógyártóval, a Forddal is megállapodást kell kötnie a következő négyéves periódusra szóló kollektív munkaszerződés feltételeiről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?