Covid-bónuszt kapnak az Audi munkatársai: 350 ezer forint üti a markukat
Már május elején kézhez kaphatják a győri Audi-gyár munkatársai azt a bruttó 350 ezer forint egyszeri bónuszt, amit a pandémia alatti helytállásukért a szakszervezet kezdeményezésére juttat nekik a vállalat.
Az Audi Hungária köszönetét és elismerését fejezi ki a pandémia alatti, különösen nehezített helyzetben is helytálló munkatársai felé, és a 2020. április 1-től 2021. március 31-ig tartó időszakra vonatkozó úgynevezett Covid-bónuszt fizet a dolgozóknak.
Ennek összege bruttó 350 ezer forint, amely egyszeri, eseti kifizetést jelent és az arra jogosult munkatársak az áprilisi bérrel, május elején kaphatják kézhez - közölte az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).
A külön elismerés fizetését egyébként az érdekvédelmi szervezet szorgalmazta az immár több mint egy éve tartó rendkívüli helyzet miatt.
Fotó: Audi Hungária
Ennek összege bruttó 350 ezer forint, amely egyszeri, eseti kifizetést jelent és az arra jogosult munkatársak az áprilisi bérrel, május elején kaphatják kézhez - közölte az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).
A külön elismerés fizetését egyébként az érdekvédelmi szervezet szorgalmazta az immár több mint egy éve tartó rendkívüli helyzet miatt.
Fotó: Audi Hungária
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?