Csaknem 1800 közmunkás dolgozik idén Nyíregyházán
Az idén csaknem 1800 közmunkásnak adtak munkát Nyíregyházán - közölte a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.
Szabó Edina elmondta: a 120 ezres Szabolcs-Szatmár-Beregi megyeszékhely munkanélküli lakosai közül októberben 347 embert vettek föl a közfoglalkoztatásba, így összesen 828-an végeztek közmunkát ebben a hónapban.
A dolgozók több mint fele a városüzemeltető kft. feladatait látja el, közterületi, környezetvédelmi, szemétgyűjtési és parkosítási munkálatokat végez, tisztítja a csapadékvíz-elvezető árkokat. A többieket más önkormányzati intézmény - bölcsőde, óvoda, iskola és szociális ellátó hely - alkalmazta. Közfoglalkoztatott segíti az újszülöttek gondozását a közelmúltban született nyíregyházi hármas ikrek családjánál is - mondta Szabó Edina.
Tavaly 1977-en kaptak közmunkát Nyíregyházán, főként négyórás foglalkoztatásban, az idén viszont hat, illetve nyolc órában alkalmazták a közmunkásokat. A foglalkoztatási szolgálat augusztusi adatai szerint Nyíregyházán kilenc százalék alatti a munkanélküliség. A 81 527 munkaképes lakosból 7322 szerepelt a nyilvántartott álláskeresők között, 2158 volt a tartós munkanélküliek száma. A munkanélküliségi mutató 8,98 százalék volt. Augusztusban járulékot 608-an, segélyt 32-en, foglalkoztatási támogatást 2129-en kaptak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?