Csepelen építkezik a világelső acélgyártó
Kéthektáros modern logisztikai bázist és cégközpontot nyitott a Budapesti Szabadkikötőben a világ elsőszámú acélipari vállalata.
Philippe Darmayan, az ArcelorMittal alelnöke a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, Kelet-Európát kiemelt célrégióként tartják nyilván az ágazatban. Ezen belül Magyarország földrajzi elhelyezkedésének, kiváló infrastruktúrájának és fejlett vízi, közúti és vasúti közlekedési hálózatának köszönhetően különösen nagy potenciállal bír. Éppen ezért a vállalat jelentős beruházásokat kíván megvalósítani itt a közeljövőben, aminek első állomása az április 3-án átadott logisztikai központ.
A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. eddigi legjelentősebb beruházásaként megépült logisztikai központ területe eléri a két hektárt, melyből 1 hektár fedett csarnok, ennek legnagyobb belmagassága 20 méter. A közvetlen vízparti létesítményben - amely 6 kamionbehajtóval és közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik - egyidejűleg 25 ezer tonna acélárú raktározására van lehetőség. A 1,5 milliárd forintos beruházást a kikötő és az ArcelorMittal hosszú távú együttműködés keretében finanszírozza. A cég jövőbeni növekedéséhez további 15 000 négyzetméter terület áll rendelkezésre a kikötőn belül.
A Szabadkikötő üzemeltetője szerint az ArcelorMittal központjához hasonló és az ezt követő további nagyléptékű beruházásoknak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy egy nemzetközileg is jelentős kikötő és logisztikai központ jöjjön létre Csepelen.
Ennek érdekében a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. 2005-ben a kikötő 75 évre szóló földterületi haszonélvezeti jogának fejében tíz év alatt 13 milliárd forintnyi fejlesztést vállalt a 153 hektáros ingatlanon, de az elképzelések szerint az előírt idő alatt akár 30-40 milliárdnyi beruházás is megvalósulhat, ezekhez jelentős részben használnak fel európai uniós forrásokat is.
A kikötő jelentős előnye, hogy trimodális, azaz közúton, vasúton és vízen egyaránt könnyen megközelíthető, ami az elsődleges szempontként jött számításba az ArcelorMittal helyválasztása során is. Nem véletlen, hogy a kikötő további beruházásai az infrastruktúra egészét, vagyis a kamionbehajtók és rámpák, a vasúti hálózat és a vízparti rakodóhelyek egyidejű fejlesztését célozzák.

Trimodális

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?