Csökkenhet a pályakezdők minimálbére
Nagymértékben segítheti a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, hogy ha - mint több uniós tagállamban - Magyarországon is csak bizonyos ledolgozott idő után kapják meg a teljes minimálbért - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: sok országban a 18 éves pályakezdő a mindenkori minimálbér nyolcvan százalékát kapja, amit évente 5-5 százalékkal emelnek, így 22-23 éves korában éri el a fizetése a teljes minimálbért.
"A pályakezdő fiataltól nem lehet elvárni, hogy a második napon már úgy teljesítsen, mint az, aki húsz éve a munkapadnál vagy az irodában dolgozik, tehát reális ez a fajta különbségtétel, amivel ráadásul óriási mértékben sikerül munkához segíteni a pályakezdő fiatalokat az érintett tagállamokban" - mondta az államtitkár.
Czomba Sándor megfontolandónak tartja ennek a rendszernek a magyarországi bevezetését. Úgy véli, a jól fizető munkahelyekkel, gazdasági növekedéssel "elérhető, hogy se fiatal, se idősebb ne vágyjon el az országból" - tette hozzá az államtitkár.
InfoRádió

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon