Csökkenőben a feketemunka
Míg néhány évvel ezelőtt hazánk az unió feketebárányának számított az illegális foglakoztatás terén, az emiatt kiesett bevétel elérte a GDP 18 százalékát, addig mára a kedvezőbb jogi helyzetnek köszönhetően javult a helyzet.
Gedeon András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség szóvivője, az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, a mostani csökkenés mögött több ok is állhat. A tapasztalatok szerint nemcsak a fekete foglalkoztatással, de másfajta munkaügyi jogsértéssel is kevesebbszer találkoznak az ellenőrzéseken.
Az adatok azt mutatják, hogy a tiltott munkavégzés eddig leginkább az építőiparban, a mezőgazdaságban, a szálloda- és vendéglátóiparban volt tetten érhető, a trendek azonban változnak, így mialatt most az építőiparban éppen visszaszorulóban van a feketemunka, addig a vagyonvédelmi cégeknél egyre gyakoribbá válnak a szabálytalanságok.
Gedeon András szerint a feketemunka lassú "kifehéredése" egyfelől az egyszerűsített foglalkoztatást segítő szabályok változásával, másfelől a külföldről érkező munkavállalók könnyebb elhelyezkedésével magyarázhatók.
MR1 Kossuth Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?