Csökkent a fizetésképtelen cégek aránya
A tavaly év végi mintegy 4 százalékról júliusra 3,14 százalékra csökkent a Bisnode bedőlési index (BBI) értéke; legutóbb 2010-ben volt hasonló a cégbedőlési arány - derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató elemzéséből.
A Bisnode bedőlési index 12 hónap felszámolásait és csődeljárásait viszonyítja az átlagos cégszámhoz, ennek arányát jelzi, így a cégek fizetésképtelenségének alakulását mutatja.
Az információs szolgáltató keddi közlése szerint az érték 2008-ban még 2,33 százalék volt, ez csaknem megduplázódott 2012 végére, csak tavaly novembertől kezdett csökkenni a fizetésképtelenségi eljárások száma. A jelenlegi 3,14 százalékos érték azt jelzi, hogy száz cégből átlagosan három fizetésképtelenné válik egy éven belül.
A legnagyobb bedőlési indexszel rendelkező iparágakban csökkent az érték az egy évvel ezelőttihez hasonlítva. A listavezető építőipar indexe 7,22 százalékról 5,27-re csökkent, a második helyezett vendéglátásé 6,56-ról 4,54-re.
A harmadik helyre került bányászat, valamint a tizedik helyen álló nemfém ásványi termék gyártása - azaz az üveg, kerámia és cementgyártás, amely szintén kapcsolódik az építőiparhoz - tavaly még nem volt benne a legrosszabb tízben. A bútorgyártás viszont, amely egy éve még a hatodik legnagyobb bedőlési arányú szektor volt, most kikerült a listából - ismerteti a közlemény.
A legkisebb bedőlési indexszel rendelkező szektorok mezőnye is stabil, a sort az idén is a humán-egészségügyi és szociális ellátás, az oktatás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység vezeti.
A tavalyi értékhez képeset két iparágnak csökkent annyira a fizetésképtelenségi indexe, hogy be tudott kerülni a lista első tíz helyezettje közé. A vegyipari és a kommunális tevékenységet végző vállalkozások tavaly júniusban még nem voltak a legkisebb kockázatú szektorok között, mára azonban beletartoznak az első tízbe.
A csökkenés jó jel a gazdaság stabilizálódására, de a 3 százalék feletti index még mindig meglehetősen magas, ezért nem szabad megfeledkezni az üzletkötés előtti cégminősítésről, az üzleti partnerek megbízhatóságának ellenőrzéséről és a megrendelők kockázatosságának folyamatos figyeléséről - hívja fel a figyelmet közleményében a Bisnode.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?