kapubanner for mobile

Csökkent a munkanélküliség Székelyföldön

Csökkent a munkanélküliség Székelyföldön, de továbbra is magasabb, mint a romániai átlag - írja keddi számában az erdélyi Krónika című napilap.

A lap a két magyar többségű romániai megye munkaerő-elhelyezési ügynökségének adatait ismerteti: Hargita megyében áprilisban 5,77 százalékos volt a munkanélküliség, több mint egy százalékkal alacsonyabb, mint a márciusi 6,57 százalék. Kovászna megyében 0,3 százalékponttal javult a helyzet, az állástalanok aránya áprilisban 8,12 százalék volt. A javuló tendencia ellenére azonban még mind a két megyében az országos - 4,73 százalékos - átlagnál jóval magasabb a munkanélküliség.

Hargita megyében az elmúlt hónap során ötszázan találtak új munkahelyet, ennél többen, mintegy hatszázan bár továbbra is állástalanok, kikerültek az ügynökség nyilvántartásából.

Kovászna megyében áprilisban csaknem hatszáz munkanélkülit alkalmaztak, miközben a nyilvántartásba vett megyei munkanélküliek 78 százaléka már nem kap munkanélküli segélyt az államtól. A munkaerő-elhelyezési ügynökség vezetője, Kelemen Tibor szerint ők rontják a statisztikai mutatókat, ám az ügynökség azért tartja nyilvántartásban őket is, hogy részt vehessenek az ingyenes továbbképző tanfolyamokon.

A lap által idézett munkaügyi szakember szerint a székelyföldiek nem szívesen vállalnak külföldön munkát: sokan jelzik, hogy érdekli őket a külföldi munkalehetőség, ám amikor el kell menni az előválogatásra, akkor visszakoznak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek