kapubanner for mobile

Csökkentené a jövedelmi különbségeket a kínai vezetés

A monopolágazatokban dolgozók bérének korlátozásával, a közszolgák támogatásának szabályozásával és adóreformmal csökkentené az egyre növekvő jövedelmi különbségeket a kínai vezetés - jelentette be a pénzügyminisztérium.

images

A hivatal közleményében úgy fogalmaz: a riasztó méreteket öltő jövedelmi különbségek elleni fellépés és a jövedelemelosztás hatékonyságának javítása kiemelt fontosságot kap Kína fiskális céljai között.

Nagy hangsúlyt helyeznek majd az állami vállalatoknál dolgozók és a magas fizetést kapók béreinek, valamint a közszférában dolgozók támogatásainak szigorúbb szabályozására, ezzel párhuzamosan pedig az alacsony jövedelmű társadalmi rétegek pénzügyi nyomásának enyhítésére - ígéri a minisztérium. Utóbbi megvalósítására adóteher-könnyítést, a városiasodás felgyorsítását, az egészségügyi és más társadalmi ellátórendszerek reformját is kilátásba helyezte a dokumentum.

A jövedelmi egyenlőtlenségek problémájának kezelése az egyik legkényesebb és legbonyolultabb az új kínai vezetés előtt álló feladatok sorában. Megoldásán nyolc éve dolgoznak a döntéshozók, új iránymutatásokat ez ügyben korábban az idei év végére ígértek. A Cajhszin magazin a héten a konkrét cselekvési terv elhalasztásáról cikkezett, annak oka a hivatalos tájékoztatás szerint mindössze az, hogy a vezetés tagjai nem tudnak megegyezni a változtatások léptékéről.

A legutóbbi becslések szerint Kína jövedelmi egyenlőtlenségeket összegző Gini-mutatója már 0,61 pontot tesz ki. Az index globális átlagban 0,44-es értéket mutat, a kutatók szerint a 0,4 feletti érték komoly jövedelmi különbségekre mutat rá, a 0,5 pont feletti érték pedig magas társadalmi elégedetlenség kockázatát is előrevetíti.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia a lakosság legnagyobb aggodalmait részletező rangsorában a kérdés évek óta az első öt között szerepel. A hivatalos statisztikák szerint a társadalom egészén belül a leggazdagabb 10 százalék jövedelme 23-szorosan haladja meg a legszegényebb 10 százalék keresetét.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek