kapubanner for mobile

Csökkentik a parlament és az önkormányzatok létszámát

Gyurcsány Ferenc szerint a kabinet vasárnap ismertetett csomagját értékelheti úgy a Fidesz, hogy teljesül két korábbi, nagy követelése: a megyei önkormányzatok és a parlament létszámának csökkentése. Fókuszban továbbra is az adó-, szociális- és a foglalkoztatási rendszer átalakítsa van. Erről a miniszterelnök nyilatkozott hétfőn.

images

A kormányfő vasárnap, a soron kívüli kormányülés után jelentette be: a kormány azt javasolja, hogy 199 fős parlament, valamint egyfordulós és arányos választási rendszer legyen a jelenlegi helyett. A 199 parlamenti képviselőből 176-ot listán, egy fordulóban, megyénként választanának meg, 23-at pedig a mandátumot nem eredményező megyei szavazatokat összesítő országos listán - áll a Népszavában.

A miniszterelnöl elmondta, hogy az átalakítás eredményeként nyolc helyett négymilliárd forintba kerülnének az országgyűlési választások. Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint a kormány arra is javaslatot tesz, hogy a parlamenti képviselők tiszteletdíja a mindenkori átlagbér háromszorosa legyen, és szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés. Hozzátette, kezdeményezik azt is, hogy csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma az országban.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra: 2006-ban, a választások után a kormány már előállt egy önkormányzati törvénymódosítási javaslattal, amelyben régiókat és kisebb önkormányzatokat javasolt, de akkor a legnagyobb ellenzéki párt ezt nem támogatta. Felidézte: a Fidesz 2006-ban azt mondta, hogy jobban szeretné, ha a megyei önkormányzati képviselők létszámát csökkentenék. Mértékét tekintve, amit most teszünk, az a Fidesz által 2006-ban az Országgyűlésnek be is nyújtott törvénymódosítás arányainak felel meg az önkormányzatok tekintetében - hangsúlyozta a kormányfő.

Mint mondta, a Fidesz akkor azt is javasolta: legyen 200 fős a parlament és ezt rögzítse az alkotmány is. Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy 2006-ban ezt az indítványt a többi parlamenti párt nem támogatta, de a kormány most lényegében ugyanezt javasolja. Kiemelte ugyanakkor, hogy ehhez más választási szabályok kellenek, nem lehet kétszeresére növelni a választókerületek nagyságát.

A kormány a Fidesz javaslatánál annyival tovább megy, hogy a lehetséges legegyszerűbb, legátláthatóbb, legolcsóbb választási rendszert teszi mellé - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet arra: a fókuszban továbbra is az adó-, szociális- és a foglalkoztatási rendszer átalakítsa van, de minden változás előfeltétele, hogy a politikai elit elfogadja a rá vonatkozó szabályok megváltoztatását. A kormányfő fontosnak tartja, hogy az emberek lássák, megszüntetik az előjogokat és a kiváltságokat.

MTI/Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk