CSR: a legjobb gyakorlatok egy helyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Millenárison rendezi meg az év legjelentősebbnek ígérkező hazai CSR (Corporate Social Responsibility: vállalatok társadalmi felelősségvállalása) rendezvényét a KÖVET. A CSR Piac Magyarországon elsőként ad lehetőséget a vállalatoknak arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeiket kiállítás keretében mutassák be.
A CSR Piac a brüsszeli központú CSR Europe által 2005-ben útjára indított kezdeményezés, ahol a vállalatok a társadalmi felelősségvállalás területén megoldandó kihívásaikat, problémáikat és az azokra bevezetett megoldásokat mutatják be az érdeklődőknek. A rendezvényre látogatók tanulhatnak a kiállító cégek sikeres CSR esettanulmányaiból, kapcsolatokat építhetnek, megoszthatják sikereiket, kudarcaikat szakemberekkel, együttműködést kezdeményezhetnek a kiállító szervezetekkel. Az európai CSR Piacot a CSR Europe évente Brüsszelben rendezi meg, melynek mintájára nemzeti partnerszervezetei már 8 országban szerveztek hasonló kiállítást. A KÖVET Egyesület a CSR Europe magyar tagjaként első ízben rendezi meg a CSR Piacot 2009. május 14-én a Millenárison.
A kiállításon Kerstin Born, a CSR Europe igazgatója adja át 2009 Valóban Felelős Vállalata és 2009 Legkiválóbb CSR Megoldása díjakat. A rendezvényre látogatók is szavazhatnak a legjobb megoldásokra, melyet Közönségdíjjal jutalmaznak. A nyertes vállalatok pályázatukkal automatikusan beválogatást nyernek a következő brüsszeli európai CSR Piactérre. A kiállító cégek CSR receptjeit kiadvány formájában át is nyújtják a látogatóknak "CSR Megoldások Katalógusa" címmel.
A kiállításon Kerstin Born, a CSR Europe igazgatója adja át 2009 Valóban Felelős Vállalata és 2009 Legkiválóbb CSR Megoldása díjakat. A rendezvényre látogatók is szavazhatnak a legjobb megoldásokra, melyet Közönségdíjjal jutalmaznak. A nyertes vállalatok pályázatukkal automatikusan beválogatást nyernek a következő brüsszeli európai CSR Piactérre. A kiállító cégek CSR receptjeit kiadvány formájában át is nyújtják a látogatóknak "CSR Megoldások Katalógusa" címmel.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?