kapubanner for mobile

Brüsszelben tüntettek a biztonsági, higiéniai és vendéglátóipar dolgozói

Több száz európai biztonsági, higiéniai és vendéglátóipari dolgozó gyűlt össze kedden délben Brüsszelben, az európai uniós intézményeknek otthont adó negyed központjában, hogy az uniós közbeszerzési versenyszabályok reformját követelje.

A tüntetéshez kapcsolódó sztrájk miatt Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törölték kedden.

Az RTBF belga közszolgálati média tájékoztatása szerint kilenc európai ország tizennégy szakszervezete állt a belga fővárosiban megrendezett tüntetés élére, amelynek célja az volt, hogy felszólítsa az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó szabályok reformjára.

A szakszervezetek bírálták, hogy a jelenlegi szabályok a béreket lenyomó, rossz munkakörülményeket eredményező közbeszerzési pályázatok elnyerését teszik lehetővé.

Oliver Roethig, az Uni Europa európai szakszervezeti szövetség regionális titkára úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a demonstrációnak az is célja, hogy "láthatóvá váljanak azok a munkavállalók, akiket gyakran figyelmen kívül hagynak, annak ellenére, hogy alapvető fontosságú munkát végeznek, és nélkülük nem működne a társadalom".

A tüntetés egyik résztvevője, aki a takarítási ágazatban dolgozik, arról számolt be, hogy a jelenlegi körülmények között egy három órát igénylő munkát egy óra alatt kell elvégezni. Hozzátette azt is, hogy munkaadói részéről hiányzik a feléjük tanúsított tisztelet.

Enrico Somaglia, az Európai Élelmiszeripari, Mezőgazdasági és Idegenforgalmi Szakszervezeti Szövetség (EFFAT) főtitkárhelyettese üdvözölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének azon szándékát, hogy megreformálja az európai szabályozást, de hozzátette, hogy "éberen fogják figyelni, hogy a változtatások ne a vállalatok, hanem a munkavállalók érdekében történjenek".

A tüntetők között több európai parlamenti képviselő is jelen volt, hogy támogassa a reformkövetelést. Az Uni Europa szerint a követelésüket közel 180 európai parlamenti képviselő pártolja.

A szakszervezetek azt is szeretnék elérni, hogy a reform tartalmazzon egy pontot az alvállalkozókra vonatkozóan, amelyben megakadályozzák a közbeszerzési irányelv megkerülését.

"Minél több munkáltató van, annál kevésbé tudjuk, ki a valódi felelős a rossz munkakörülményekért. Itt közpénzekről van szó, ezért meg kell győződnünk arról, hogy azt hogyan költik el. Egyelőre kis rendezvényt szerveztünk, de azt az üzenetet küldjük, hogy készen állunk a mozgósításra" - jelentette ki Oliver Roethig.

Az európai szakszervezetek követeléseit egy nyílt levél is támogatta, amelyet mintegy száz ismert közgazdász, köztük Thomas Piketty és Isabella Weber írt alá.

MTI

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék

Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk

Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon

A vállalat nem közölte, hogy melyik területeket érinti e leépítés. Teljes cikk

Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat

Mintegy félmillió illegális bevándorló kaphat egyéves tartózkodási és munkavállalási engedélyt a spanyol kormány által kedden bejelentett... Teljes cikk