kapubanner for mobile

Czene nem marad állás nélkül

A sportpolitikus nem vész el, csak átigazol a MOB-hoz.

Ahogy lapunk már írta, a sikeres olimpiai szereplés ellenére is kénytelen távozni posztjáról az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára. A jó szándékú verzió szerint „politikusabb” vezető kell a terület élére, a kevésbé baráti értékelés Czenének a volt köztársasági elnökhöz, Schmitt Pálhoz való feltétlen lojalitását nevezi meg kiváltó okként. Utóbbi vélemény hangoztatói úgy vélik, Schmitt Czenén keresztül ellenőrizte, s ma is ellenőrzi a sportpolitikát.

Következő állomás: MOB

A neves mentor segítségéről a lapunknak tavaly februárban adott interjújában így mesélt Czene: „Már 2004-ben jeleztem Schmitt Pálnak – aki akkor még nem volt se házelnök, se köztársasági elnök -, hogy készen állok politikai szerepet vállalni, természetesen a sport területén.”


Fotó: MTI / Soós Lajos

Kérdeztük annak idején arról is, „ha egyszer vége az államtitkárosdinak, merre indulna”. A válasz: „Mindig is sportdiplomata szerettem volna lenni. Sőt, a kollégáim szerint már most az vagyok. Ilyesmiről szól az államtitkári munkám is: lobbizni, diplomatikusan érvényesíteni az akaratunkat.”

Czenének tényleg nem kell munkanélküli segélyért sorba állnia, mi több, lépést tehet a sportdiplomata karrier felé, ugyanis vélhetően állást kap a Magyar Olimpiai Bizottságnál: igazgatói beosztásban lesz feladata egy „sportinformációs rendszer” felállítása. Az adatbázis elvileg tartalmazza majd az összes magyar igazolt sportoló nevét, versenytörténetét, igazolásait, folyamatosan frissített egészségügyi adatait.

Érdeklődtünk Borkai Zsoltnál Czenéről; a MOB-elnök csupán a szokásos „ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom” formulával válaszolt. Czene titkársága pedig ekképpen reagált: „államtitkár úr nem kívánja kommentálni” lapunk értesülését.

Czene helye

A sportállamtitkári posztra három jelölt neve került szóba: Szekeres Pál, aki az államtitkárság munkatársa, többszörös olimpiai bajnok paralimpikon, Szabó László, az MTVA korábbi kommunikációs igazgatója és Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Forrásaink egytől egyig Simicskót tartják fő esélyesnek.


Az utódjelöltek: Szekeres, Szabó és a favorit, Simicskó
Fotók: MTI

Hétfőn a Parlamentben szólítottuk meg Simicskót, és próbáltuk megtudni, mikor várható a csere, de csupán annyit sikerült kipréselnünk az amúgy aktív karatés politikusból, hogy „magánéletében rendszeresen sportoló államtitkár vagyok”.

Simicskó széke

Bár még nem tuti Simicskó új posztja, azért a régi, HM-es állására többen is rástartoltak. Fideszes informátoraink a következő jelöltlistát állították össze számunkra: Ágh Péter frakcióvezető-helyettes a Vas megyéből, Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármester, a Somogy megyei Mátrai Márta, valamint a Fejér megyei közgyűlési elnök Vargha Tamás. Mindannyian az az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának tagjai, Kocsis egyenesen a szakgrémium elnöke.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek