Dagad a hétfői tüntetés
Egyre több szakszervezet és munkavállaló jelzi csatlakozási szándékát a LIGA Szakszervezetek december 15-i országos demonstrációjához, sőt az Európai és Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség is szolidaritásáról biztosította a szövetséget - mondta Gaskó István, a szakszervezeti szövetség elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Gaskó István a sajtótájékoztatón kifejtette: 5 elemből álló csomagot állítottak össze, amelyben megállapodást szeretnének kötni a kormánnyal. Ez az 5 elem a jövő évi, megfelelő nagyságú bérfejlesztés, a munka törvénykönyvének felülvizsgálata, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítása, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartása, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyása.
A bérekkel kapcsolatban elmondta, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán zajló egyeztetéseken egyelőre távol állnak egymástól az álláspontok: a szakszervezetek 5 százalékos emelést szeretnének elérni mind a minimálbérnél, mind a szakmunkás bérminimumnál, és 5-6 százalékos bérajánlást javasolnak. Ezzel szemben a munkaadók csak 3 százalékos minimálbér-emelést tartanak elfogadhatónak - jelezte Gaskó István.
A korkedvezményes nyugdíjrendszer - amely a jelenlegi állás szerint 2014. december 31-én megszűnik - 70 ezer embert érint közvetlenül, és egy 17 éves probléma, mert már 17 éve kimondták, hogy át kell alakítani, aktualizálni kell a rendszert. Gaskó István szerint "hazárdírozás" teljesen kivezetni a rendszert.
A LIGA elnöke kifejtette, hogy ha a hétfői tiltakozás nem vezet eredményre, akkor további tiltakozó akciókat mérlegelnek. Vannak stratégiai helyzetben lévő szakszervezetek, melyek már a sztrájk megszervezésén gondolkoznak - fogalmazott.
Elmondta azt is, hogy az állampolgárok megértését és támogatását kérik a hétfői félpályás útlezárásokkor. Az általuk megfogalmazott ötelemű csomag 4 millió magyar munkavállalót érint.
Gaskó István kiemelte, hogy politikai pártokat nem várnak az akcióra, kizárólag olyan munkavállalókat és szakszervezeteket, akik egyetértenek a céljaikkal.
A LIGA a elnöke elmondta, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkárai levelet írtak a miniszterelnöknek, amelyben támogatásukról biztosítják a hétfői akciót. A sajtótájékoztatón kiosztott levélben a főtitkárok kifejtik: remélik, hogy a kormány megváltoztatja a szakszervezetek által vitatott javaslatait. Egyetértettek azzal, hogy a munka törvénykönyve súlyos hiányosságainak, nem megfelelő szabályozásainak, valamint a sztrájkjog rendelkezéseinek megváltoztatására van szükség ahhoz, hogy a szociális párbeszéd betöltse feladatát, és lehetővé váljon, hogy a szakszervezetekkel együttműködve dolgozzanak ki fenntartható megoldásokat.
Gaskó István arra a kérdésre, hogy hallott-e a sajtóban megjelent hírekről, amelyek szerint vasúti járatok megszüntetését tervezik, kifejtette: a sajtóból értesült. Az intézkedés a naponta közlekedő vonatok 4 százalékát, több mint 100 vonatot érintene, és ezzel körülbelül 400 munkahely megszűnését jelentené.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 4 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 1 hónapja
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 1 hónapja
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 1 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 3 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 3 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 4 hónapja
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 4 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?