kapubanner for mobile

Dél-Dunántúlon szüretel az OMMF

Szüreti razziát tartanak a héten a munkaügyi felügyelők a dél-dunántúli régióban - írta kedden a Somogyi Hírlap.

Papp Gábor, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség dél-dunántúli munkaügyi felügyelőségének igazgatója tájékoztatta erről a megyei napilapot, elmondva, hogy két csapat Dél-Somogyra összpontosít, de a balatonboglári borvidéken, Marcali és Kaposvár térségében is számíthatnak ellenőrökre a szüretelők.

A szomszédos Tolnában és Baranyában ugyancsak több kistérségi vizsgálatot terveznek, Villány térségében pedig külön csoport dolgozik majd a hét második felében. A szőlőszedésen kívül a szüreti mulatságokra, a boros rendezvényekre is kiemelt figyelmet fordítanak a revizorok, továbbá azt is ellenőrzik, hogy betartják-e a munka- és pihenőidőt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek