kapubanner for mobile

Demonstrációra készülnek az egészségügyi dolgozók

Minden társadalmi réteget összefogó demonstrációkra készül az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) a jövő évi költségvetés visszavonása és a "rendkívül előnytelen" hitelszerződések újratárgyalása érdekében - mondta keddi sajtótájékoztatóján Cser Ágnes elnök.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: "társadalmi közmegegyezéssel" elfogadott, az egészségügyi és a szociális területeknek és munkavállalóiknak "megfelelő és méltó finanszírozását" nyújtó 2010-es költségvetést követelnek.

Cser Ágnes megjegyezte: a kormány a jövő évi költségvetéssel, a "rendkívül előnytelen hitelszerződések aláírásával", valamint a kötelező magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó törvény elfogadásával "véglegesen nyomorba döntötte az országot".

Eközben - mondta - a vidékiek életminősége oly mértékben romlott, hogy helyzetük már-már a középkori röghöz kötöttséget idézi, amit az EDDSZ nem tud és nem akar elfogadni.

Cser Ágnes közölte: várhatóan karácsony és újév közé szervezik a demonstrációt, amelyre a civilek és a szakszervezetek mellett meghívják a pártokat és az egyházakat is. Ha ez nem vezet eredményre, munkabeszüntetésre is hajlandók - közölte. "Nem a sztrájk az elsődleges célunk, hanem az, hogy a kormány vegye végre tudomásul, hogy mi vagyunk többen" - fogalmazott.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek