Dolgozóinak negyedét bocsátja el az AvtoVAZ
Az eladott darabszám szerint legnagyobb orosz autógyár, az AvtoVAZ alkalmazottai több mint negyedének elbocsátására készül, mivel a jó egy évtizede első alkalommal bekövetkezett gazdasági válság a már régóta fennálló hatékonysági problémák kezelésére kényszeríti.
Az AvtoVAZ 102 ezres alkalmazotti létszámát 27.600 fővel tervezi csökkenteni. A cég üzeme kapacitásának 65 százalékával, évi 500 ezer darabos termeléssel dolgozik majd. A gyár tavaly 728 ezer autót állított elő, és ezzel az országban értékesített 2,7 millió autónak közel a negyedét adta. A cég Lada márkájának népszerűsége folyamatosan csökkent az elmúlt években és a mostani gazdasági visszaesés - 2009 első félévében összességében 50 százalékkal csökkentek az autó eladások Oroszországban - a csőd szélére sodorta még tavasszal.
A tavalyi év végéig az AvtoVAZ eladásai kényelmesen támaszkodhattak a rohamosan növekvő oroszországi autókeresletre, de eközben piaci részesedése meredeken csökkent a külföldi márkák javára. Az AvtoVAZ tavaly már tanújelét adta hajlandóságának a változásra, amikor értékesítette részvényeinek 25 százalékát a Renaultnak. Az együttműködés azonban még nem hozott eredményt, de az AvtoVAZ mostani közleményében jelezte, hogy 2012-re visszavesz 6000 elbocsátott dolgozót a Renault által közösen fejlesztés alatt álló gyártósorra.
A Renaulttal folytatott együttműködés a remények szerint javítja majd az AvtoVAZ termelékenységi mutatóit is. Az AvtoVAZ 2008-ban dolgozónként nyolc autót állított elő, miközben a Renault moszkvai üzeme 28-at.
Nagy reményeket fűznek az AvtoVaznál az Opellel való lehetséges együttműködéshez, miután az Opel egyik új tulajdonosa a kanadai Magna mellett Oroszország legnagyobb kereskedelmi bankja, a Sberbank. A Sberbank elnöke, az egykori gazdasági miniszter German Gref nagyon pártolná az együttműködést, különösen üzemanyag takarékos, kis autók esetében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?