Döntött a kormány: 49 intézmény szűnik meg
Az eredeti tervek szerint 73 háttérintézményt szüntetett volna meg a kormány, a bürokráciacsökkentés részeként. Az egyeztetések végére ez a szám 49-re csökkent. Huszonnégy intézmény megmenekült, és elvileg nem kell tömeges elbocsátásoktól tartani, írja az Origo.
Hosszú egyeztetési folyamat és erőteljes minisztériumi lobbitevékenység végére került pont a kormány keddi döntésével. Az eredetileg tervezett megszűnésre vagy beolvasztásra ítélt intézményeknek a kétharmada szűnik meg jogutód nélkül vagy jogutódlással.
A lap úgy tudja, végül 24 intézmény megmenekült. A hosszú egyeztetések oka az volt, hogy a minisztériumok sem akartak még nagyobbra duzzadni, ugyanakkor a nagyszámú elbocsátásokat is el akarták kerülni, ami politikailag negatív hatást váltott volna ki.
Amelyik miniszternek erősebb volt a lobbiereje az több intézményt tudott megmenteni. Balog Zoltánnak és Fazekas Sándornak kell a jelen állás szerint a legtöbb háttérintézményről lemondania, de nekik volt a legtöbb is. A közszolgák tömeges elbocsátásától elvileg nem kell tartani, de a nyugdíjba menők helyeit nem fogják betölteni. A korábbi tervek szerint 20 százalékos leépítéssel számoltak, és korábbi büdzsé 80 százalékával számolhattak csak a minisztériumok.
Origo

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?