kapubanner for mobile

Egy kis gyorsító az építőipar számára

A kormány egy gyorsító program bevezetésével kívánja elősegíteni az építőipar megsegítését és teljesítményének növelését - jelentette be Bajnai Gordon, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az ágazat képviselői számára tartott konferencián. Az építőipart terhelő problémák közül a résztvevőka beruházások nehézkes engedélyezési eljárását és a szakképzett munkaerő hiányát emelték ki.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a gyorsító program szükségességét a többi között azzal indokolta, hogy az építőipar teljesítménye ez év első felében 10 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest.

A program részben már beindult, több mint 30 jogszabályt szeptember 18-i hatállyal módosítottak. A program első üteme a közbeszerzési törvény átalakításával, s az engedélyezési eljárások felülvizsgálatával zárult. A gyorsítás második üteme alapján 2009 végére tovább egyszerűsödik az építőipari szabályozás.

Az ágazatot terhelő problémák közül a résztvevők a többi között a beruházások nehézkes engedélyezési eljárását, a szakképzett munkaerő hiányát, az iparág szétaprózódottságát, valamint a szürkegazdaság súlyát említették meg, valamint azt, hogy még mindig túlsúlyban vannak az állami megrendelések. A körbetartozás mihamarabbi megoldását is sürgették a felszólalók, akik szerint ezt a Ptk. vagy a Btk. rendelkezéseinek megváltoztatásával is el lehetne érni.

Világgazdaság


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk