kapubanner for mobile

Egyelőre nem lesz létszámcsökkentés a Continental makói gyárában

A következő hónapok határozzák meg, hogy szükség lesz-e a gyár létszámának igazítására - jelentette be a vállalat.

Egyelőre nem csökkent létszámot a Continental makói autóipari tömlővezetékeket gyártó üzeme, 2022 második feléig nem várható átszervezés - közölte a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről. "A következő hónapok piaci környezete és a vevői megrendelések határozzák meg, hogy 2022 második felében szükséges lesz-e a makói gyárunk létszámának igazítása. Bízunk a kedvezőbb piaci folyamatokban és azon dolgozunk, hogy új projektek érkezzenek a gyárba, így mérsékelve a gyárunk gazdaságos működéséhez szükséges létszámkiigazításokat" - írták. Jelezték azt is, hogy sikeres megállapodást kötöttek december elején az új kollektív szerződésről. Kitértek arra, hogy 2015-ben növelték a gyártási kapacitásaikat, állami támogatás igénybevételével.

A beruházás megvalósult, új munkahelyeket teremtett és 6 éve hozzájárul a magyar gazdaság és Makó városának bevételeihez. Majd a világ autóipara megváltozott, felgyorsult az elektromos meghajtású járművek piaci térnyerése, majd a járvány következményeként az ellátási lánc problémák tovább nehezítették az iparági szereplők tevékenységét. Nagy erőfeszítéseket tesznek a kihívások kezelésére, a munkahelyek megőrzésére és a gazdaságos működés fenntartására. Makón nehéz helyzetet teremt a termékportfólió magas dízel-aránya. Mindezek miatt a 2015-ben tett vállalásokat 2023-ig Makón nem tudják fenntartani. A vonatkozó jogszabályok és a támogatási szerződés szerint a valamivel több mint 1,7 milliárd forint állami támogatást december 15-én a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. visszafizette, annak a visszafizetés napjáig felszámított ügyleti kamatával együtt.

A Magyarországon 8000 munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. elsősorban hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végző makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 17 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 62 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózás utáni vesztesége tavaly 3,384, 2019-ben 3,294 milliárd forint volt.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek