Egyházak a hetedik napi munka ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz üzletek vasárnapi nyitva tartását szabályozó törvény miatt léptek fel a német keresztény egyházak a szövetségi alkotmánybíróságnál a Berlin tartomány ellen azzal az indokkal, hogy a hét utolsó napja szent dolog, a családé és a lelki épülésé, nem pedig a fogyasztásé - írja a Népszabadság.
A katolikus és az evangélikus egyházat a berlini üzletek nyitva tartása háborította fel annyira, hogy jogi eszközökkel próbáljanak fellépni az egy éve bevezetett szabályozás ellen. A kifogásolt törvény a tizenhat német tartomány közül a 3, 4 millió lakosú Berlinben a legliberálisabb: a fővárosban évente tíz vasárnapon - a négy adventi hétvégét is beleértve - tarthatnak nyitva a boltok és az áruházak.
Wolfgang Huber püspök, az evangélikus egyház tanácsának elnöke úgy véli, hogy Berlin gúnyt űz a vasárnap szentségéből, amelynek védelmét a német alkotmány is kimondja.
Huber püspök botrányosnak nevezte, hogy Berlinben a boltok tulajdonosai maguk dönthetik el, mikor nyitnak és mikor zárnak a vasárnapi üzem során.
Nils Busch-Petersen, a kereskedelmi szövetség vezetője viszont azzal érvelt, hogy a döntő többség itt is csak 13 óra után nyit ki, vagyis az emberek előbb elmehetnek istentiszteletre, utána pedig vásárolni.Tehát nem éltek vissza a lehetőséggel.
Mindazonáltal a vasárnapi munka egyre jobban terjed Németországban. A kölni Német Gazdasági Kutatóintézet (IDW) nemrég publikált felmérése szerint a német munkavállalók 13, 5 százaléka dolgozik a hét hetedik napján, amellyel még a briteket is megelőzik.
Az Európai Unióban Szlovákia az éllovas 20, 7 százalékkal, Magyarországon viszont a legalacsonyabb a vasárnap dolgozók aránya, mindössze 7, 3 százalék. Viszonylag sok dán, finn, holland és osztrák munkavállaló dolgozik vasárnap is - derül ki az IDW statisztikáiból.
Németországban a vasárnapi és az ünnepi pótlék az egészségügyben a normális bér száz százaléka, egyes feldolgozó ágazatokban, például az acéliparban viszont különféle extrákkal a hétvégi bónusz akár 150 százalék is lehet.
Az extrákat az is vonzóvá teszi, hogy ezek a juttatások döntő részben adómentesek. A német munkaügyi törvények nem ismerik a hétvégi vagy vasárnapi pótlék fogalmát: ezek alkalmazását az ágazati tarifaszerződések, az egyéni bérmegállapodások és a kialakult szokások szabályozzák. A legtöbb ágazati béregyezség évente legalább 15 munkamentes vasárnapot biztosít a munkavállalóknak.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?