Egymilliárd forint adót csalt el egy cégláncolat
Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy őrzés-védelemmel és könyveléssel foglalkozó kilenctagú cégláncolat, amelynek tagjait a napokban fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális szervezete - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője vasárnap az MTI-t.
A NAV először szeptemberben tartott házkutatást a cégcsoportnál Komárom-Esztergom megyében és Budapesten, akkor ketten kerültek előzetes letartóztatásba. A nyomozás további szakaszában kiderült, hogy a bűnszervezet középpontjában egy könyvelőiroda áll.
Az őrzés-védelemmel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság több lépcsőben alvállalkozói cégeket bízott meg, azonban az alvállalkozói számlák vélhetően csak a költségek növelését és az áfa csökkentését szolgálták, nem valós tevékenységekről szóltak. A cégek megrendelései és munkavállalói létszámuk összhangban volt, úgy tűnik, semmi szükség nem volt alvállalkozók megbízására - közölte a szóvivő.
Valószínűsíthető, hogy 2007 és 2011 között a céghálózat 1,2 milliárd forint áfát csalt el. A munkavállalók után fizetendő adók és járulékok eltitkolásával okozott kár a nyomozás további szakaszában derül ki.
A bűnszervezet tagjainak elfogásában és a bizonyítékok lefoglalásában 50 pénzügyi nyomozó és 15 pénzügyőr vett részt. Az intézkedés közben több elkövető próbált meg elszökni. Egyiküknél tízezer euró volt, a bűnszervezet menekülő vezetőjének farzsebéből pedig 700 ezer forint került elő. Vélhetően úgy tervezte, szökése után "örökre" eltűnik a repülőtéren várakozó lízingelt magánrepülőjével - tette hozzá Sárközi Alexandra.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Százmilliós csalás miatt került a vádlottak padjára két ügyvezető, a cég könyvelője és titkárnője 1 éve
- Több mint 100 millió forint adót csalt el négy ember 1 éve
- A könyvelőknek befellegzett? Már tudni lehet, mikortól nem lesz rájuk szükség 1 éve
- A magyar könyvelők háromnegyede árat emelt az elmúlt egy évben 1 éve
- Négy embert tartóztattak le adócsalás miatt, félmilliárd forint a kár 2 éve
- 400 milliós adócsalást tártak fel Pest megyében 2 éve
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 2 éve
- Jelentős számlagyárat lepleztek le egy budapesti ügyvédnél pénzügyőr nyomozók 2 éve
- Hetvenöt millió forintnyi kárt okozott az adócsaló, aki egy strómanra íratta a cégét 3 éve
- Egyéni vállalkozás, bt, kft - Milyen vállalkozási formát válasszunk? 3 éve
- A katával trükközött a vállalkozó, 35 millióra büntette a NAV 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?