kapubanner for mobile

Egyre népszerűbb az Europass önéletrajz

Több mint 770 ezer magyar Europass önéletrajzot töltöttek ki 2013-ban – csaknem kétszer annyit, mint az előző évben. Legszívesebben az idegen nyelvet beszélő pályakezdők használják, az új, rugalmasabb formula pedig nem feltétlenül jelent sablonos pályázatot.

images

A legfrissebb Europass statisztikákat bemutató infografika szerint az átlagos magyar felhasználó 35 év alatti, frissen végzett fiatal, aki legalább egy idegen nyelvet beszél, és magyarul töltötte ki az önéletrajz sablont, tehát nagy valószínűséggel Magyarországon szeretne elhelyezkedni – írja a Tempus Közalapítvány közleménye.

Tavaly európai szinten az Europass CV kitöltőinek száma elérte a 10 milliót.

A felfutás egyik oka, hogy az önéletrajz 2013 februárjában megújult: átláthatóbb formát kapott, és emellett személyre szabhatóbb lett, mivel a kitöltő maga választhatja ki, hogy milyen adatokat szeretne feltüntetni, kiemelni a CV-jében. A közlemény szerint ezért az Europass életrajzra már nem igaz, hogy sablonos volna, ugyanakkor az egységes forma könnyen áttekinthetővé teszi a CV-t.

Az életrajz mellett komplett pályázati anyagot is összeállíthatnak a felhasználók, amit az online kitöltő program is egyszerűbbé tesz, az elkészült dokumentumot pedig bármikor újra szerkeszthetik vagy módosíthatják a webes felületen.
Europass önéletrajz statisztikák
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek