Egyre ritkábban fordul elő a gyermekmunka
Egyre ritkábban foglalkoztatnak a vállalatok törvénytelenül kiskorúakat: míg 2006-ban 27, tavaly 22, ez év augusztus közepéig 14 törvénytelen foglalkoztatási esetet regisztráltak a felügyelők - idézi az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség legfrissebb adatait a Világgazdaság.
Az OMMF tételesen megvizsgálta és összesítette a 2007-2008-as időszakban feltárt törvénytelen gyermekmunkaeseteket, miután a szervezetet erre felkérte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - mondta a Világgazdaságnak Gedeon András sajtószóvivő. Általában az év folyamán a mezőgazdaságban és az építőiparban szoktak gyermekeket foglalkoztatni, a nyári hónapokban - amikor százezres nagyságrendben vállalnak munkát a diákok - azonban a kereskedelemben is felüti a fejét az ilyen jogsértés.
Gedeon András elmondása szerint jelenleg is több törvénytelen esetet vizsgálnak, a legtöbbet Nyugat-Dunántúlon, de van közép-magyarországi esetük is. Arról azonban, hogy összesen mekkora bírságot szabtak ki ezekben az esetekben, a felügyelőség konkrét adatokkal nem tud szolgálni, mivel ezek a jogsértések mindig más szabálytalanságokkal - például a feketemunkával - kapcsolódnak össze, ezért együttes szankciót állapítanak meg - jelentette ki a sajtószóvivő.
Az OMMF egyébiránt csak 2006 óta jegyzi a jogsértő gyermekmunkaeseteket, így ezekből az adatokból komolyabb, hosszú távú tendenciát még nem lehet megállapítani. Mindazonáltal bizakodásra ad okot az a tény, hogy az elmúlt három évben csökkenés volt megfigyelhető. Gedeon András szerint ez is alátámasztja, hogy az illegális gyermekmunka nem tipikus jogsértési forma hazánkban, a munkáltatók többségükben betartják az életkorra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Világgazdaság

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon