kapubanner for mobile

Egyre több diákot fogad a miskolci Bosch-gyár

Továbbfejleszti a tanműhelyét a Bosch, és egyre több diákot fogad a miskolci gyárában. A tervek szerint a 2015-ös tanévben már 96 diák gyakorlati képzését tudják ellátni a miskolci Bosch-gyárban.

A duális szakképzésben fontos szerepet játszanak a céges tanműhelyek – olvashatjuk az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Magyarországról szóló, legfrissebb ország jelentésében, amelyet a héten hoztak nyilvánosságra. Ha a diákok cégeknél, szakemberek mellett sajátíthatják el a szakmájukat, segíti őket a későbbi elhelyezkedésben – olvasható a Profession.hu oldalon.

A Bosch csoport a mérnökszakma támogatása mellett nagy jelentőséget tulajdonít a technikusok és szakmunkások magas színvonalú képzésének is. A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában az idei 2013/2014-es tanévben 24 diák kezdte meg üzemi gyakorlatát, és az első félév sikeresen zárult. Az OECD az oktatásról szóló jelentésében is megerősítette: megtérülnek az oktatás fejlesztését és a fiatalok foglalkoztathatóságának javítását célzó befektetések.

2012 szeptemberében indult a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában az a két Bosch-osztály, amely gyártósori gépbeállítókat és mechatronikai technikusokat képez. A szakképzésben részt vevő 24 diák az első tanévet az iskolában töltötte az elméleti alapismeretek megszerzésével, az idei tanévtől, vagyis 2013 szeptemberétől pedig már heti kétszer gyakorlati képzést is kapnak a Bosch-nál.

A gépbeállító tanulók a Bosch 3 lépcsős betanulási programjában vesznek részt, melynek első lépése egy moduláris képzés, ezt követi a rendszerszemléletű képzés az úgynevezett tanulószigeten, harmadik lépésként pedig Bosch szakemberei mellett tanulhatják meg a szakmát. A mechatronikai technikus szakképesítésben végzett technikusok alkalmassá válnak például a mechatronikai berendezések javítására, gépek és rendszerek összeépítésére, elektromos, pneumatikus, hidraulikus irányítások felépítésére és tesztelésére, valamint ipari gyártórendszerek üzemeltetésére. A tervek szerint a 2015-ös tanévben már 96 diák gyakorlati képzését tudják ellátni a miskolci Bosch-gyárban.

edupress
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk