Egyre többen keresnek havi 1,5 millió forint felett
A dolgozók nagy része a garantált bérminimum fölötti sávban, de annak legfeljebb nagyjából kétszeresét keresi.
2022 és 2023 között jelentősen csökkent a minimálbért és garantált bérminimumot keresők aránya Magyarországon. Eközben érezhetően nőtt azoknak a dolgozóknak az aránya, akik havi bruttó 400 ezer és 800 ezer forint között keresnek – írja a Telex az MNB a magyarországi keresetek eloszlásáról szóló kimutatása alapján. Az MNB a NAV járulékadatbázisa alapján vizsgálja, ki mennyit keres, így ebben a statisztikában olyanok is megtalálhatóak, akik például csak az év egyik felében vagy részmunkaidőben dolgoznak.
Az adatok alapján készült grafikonból kiderül, hogy a dolgozók nagy része a garantált bérminimum fölötti sávban, de annak legfeljebb nagyjából kétszeresét keresi, és minél magasabb egy fizetés, annál kevesebben vihetik haza.
Egy év alatt jelentősen csökkent azoknak a létszáma, akik a minimálbért és a garantált bérminimumot keresik, vagy a kettő közötti sávban keresnek. 2022-ben a dolgozók 21 százalékát tették ki, 2023-ban pedig már csak kevesebb mint 17 százalékát. A legalább másfél millió forintot kereső dolgozók aránya eközben 2,3 százalékról 3,4 százalékra emelkedett.
fotó: pixabay
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?