kapubanner for mobile

Egyszerűsödnek a beruházási támogatások feltételei, még több munkahely jöhet létre

Csökken a minimálisan elvárt beruházási volumen, így a kisebb vidéki településeken - az eddigi négymilliárd forint helyett - már 1,2 milliárd forintos beruházáshoz is igénybe vehető lesz a támogatás, és egyszerűsödik a támogatásokhoz kapcsolódó biztosítéki rendszer, valamint Budapesten is támogathatóvá válnak megújuló energiatermelésre vonatkozó fejlesztések.

Szélesebb körben igényelhetik auguzstus 7-én hétfőtől a vállalatok a beruházási támogatásokat - jelentette be  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

Jelentős könnyítéseket vezetnek be a beruházási támogatások rendszerében.

Csökken a minimálisan elvárt beruházási volumen, így a kisebb vidéki településeken - az eddigi négymilliárd forint helyett - már 1,2 milliárd forintos beruházáshoz is igénybe vehető lesz a támogatás, ezzel pedig számos magyar tulajdonú vállalkozás számára megnyílik a lehetőség, hogy akár 50 százalékos támogatást kapjon fejlesztéseihez. Egyszerűsödik a támogatásokhoz kapcsolódó biztosítéki rendszer, és a jövőben Budapesten is támogathatóvá válnak megújuló energiatermelésre vonatkozó beruházások.
Magyarország egész területén elérhetővé válik egy újfajta támogatás is a környezetet kímélő gazdaságra történő átállást segítő stratégiai beruházásokhoz.

A beruházások munkahelyeket teremtenek, a munkából pedig megélhetés és gazdasági teljesítmény lesz, ezért a kormány feladata továbbra is biztosítani azt, hogy a magyar gazdaság a jövőben is növekedési pályán tudjon maradni - mondta a miniszter.

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk

Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van

A HR szakemberek sikeres munkájához kulcsfontosságú képességek széles tárháza szükséges, amelyek ötvözik az interperszonális, stratégiai,... Teljes cikk