2023: Ekkora béremelkedéssel és adóbefizetésekkel számol a kormány
A bér- és keresettömeg 15,5%-kal növekszik a 2023-as költségvetés tervezete szerint, ezt azonban el is viszi majd az infláció. A 2022-esnél lényegesen több személyi jövedelemadó és szochó folyik majd be, elsősorban a KATA-ból kiebrudaltaknak köszönhetően.
A bér- és keresettömeg 15,5%-kal növekszik a 2023-as költségvetés tervezete szerint. A kormányzati prognózis a nominális fogyasztás 18,4 százalékos, míg a bruttó bértömeg 15,5 százalékos növekedését jelezi előre, ugyanakkor a kormányzati szektorban csak 11,9 százalékos béremelkedéssel számol - derült ki a Költségvetési Tanács állásfoglalásából.
A lakossági befizetések előirányzata (4434,7 milliárd forint) 41 százalékkal nagyobb a 2022 évi várható teljesítésnél. Itt a személyi jövedelemadó képez meghatározó súlyt, a bevételi előirányzat 4060,5 milliárd forint, amely 45,7 százalékkal nagyobb az előző évi várhatónál - írja a Portfólió. A bázis szempontjából azonban ezt a számot növelni kell a gyermekes családok számára 2022. év folyamán visszatérített szja összegével.
"Ezt figyelembe véve a növekedés 17,1 százalék, ami azonban így is magasabb, mint a bér-és keresettömeg 15,5 százalékos prognosztizált növekedése. Ez részben azzal magyarázható, hogy a korábban a KATA szerint adózók közül sokan az SZJA szerinti adózást választották" - írja a KT.
A társadalombiztosítási alapok szociális hozzájárulási adó és járulékok előirányzata (6876 milliárd forint) 17,8 százalékkal nagyobb a 2022. évi várhatónál, ami szintén magasabb befizetések alapjául szolgáló bér- és keresettömeg prognosztizált 15,5 százalékos növekedésénél.
"Ezt részben indokolhatják a KATA hatálya alól kikerülök többletbefizetései" - teszi hozzá a KT.
A keresetek növekedését azonban el is viszi az infláció. A KT szerint a magyar gazdasági növekedés 2023. évi alakulásában meghatározó a belső kereslet lassulása, a reáljövedelmek mérséklődése ugyanis visszafogja a lakossági fogyasztást.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?