Elbocsátások a Sony Ericssonnál
A várakozásoknak megfelelően, 370 millió euró adózás előtti veszteséggel zárta az idei első negyedévet a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Sony Ericsson, amely pénteken az üzleti eredmények mellett kétezer fős elbocsátást is bejelentett.
A svéd Ericsson és a japán Sony Corp. közös vállalatának első negyedévi veszteségét 371 millió euróra várták az elemzők. A cég bevétele 1,74 milliárd euróra esett vissza az egy évvel korábbi 2,7 milliárd euróról.
A vállalat világszerte 14,5 millió készüléket adott el, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2008 első három hónapjába. A Nokia, a Samsung és az LG után a negyedik helyen álló mobiltelefon gyártó piaci részesedése így 8-ról 6 százalékra zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévhez képest. A készülékek átlagára egy euróval 120 euróra csökkent. (A Nokia tegnap közölte, hogy átlagára 71 euróról 65-re csökkent).
Anders Runevad, a Sony Ericsson alelnöke szerint főként a latin-amerikai, indiai és afrikai piacon veszítettek teret, ahol az olcsó készülékek a népszerűek, cég azonban a piaci részesedés helyett a bevétel növelésére koncentrál.
A társaság a korábban bejelentett 480 millió eurós takarékossági program mellett tovább farag a költségekből és megválik kétezer, részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozótól.
A Sony Ericsson előrejelzése szerint a mobiltelefonok világpiaca idén legkevesebb 10 százalékkal szűkül.
A cég bevétele a tavalyi negyedik negyedévben 23 százalékkal 2,9 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 3,8 milliárdról. Az adózás utáni nyereség az év egészében 73 millió euró volt, a 2007-ben elért 1,1 milliárd után.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon