Bejelentette a 10 százalékos létszámleépítést a Jaguar Land Rover
Több mint tíz százalékos leépítést jelentett be a Jaguar Land Rover (JLR). A legnagyobb brit autógyártó már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság, főleg a megállapodás nélküli Brexit kilátása jelentős terheket ró a cégre.
Ralf Speth vezérigazgató az intézkedést indokolva nem nevezte meg külön a Brexitet a leépítés okai között, de úgy fogalmazott: a vállalatnak a geopolitikai és a szabályozói környezetben jelentkező több egyidejű felfordulással kell szembenéznie, és ebben a helyzetben határozott lépésekre szánta el magát a hosszú távú növekedés fenntartása érdekében.
A Jaguar Land Rover 90 millió font (32 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett a szeptemberrel zárult negyedévről, jóllehet előző pénzügyi évében még 385 millió font nyereséget ért el.
A cég helyzetét súlyosbítja, hogy legnagyobb külföldi piacán, Kínában több mint 40 százalékkal zuhant járműveinek értékesítése éves összevetésben a tavalyi harmadik negyedévben, emellett a dízelmotorral készülő járművek kereslete is visszaesett.
A JLR tavaly már bejelentette 1500 munkahely felszámolását, 2,5 milliárd fontos takarékossági programot kezdett, és ennek egyik elemeként a Land Rover Discovery modell gyártását új szlovákiai üzemébe helyezte át. A Jaguar Land Rover a brit gyáripar első és legnagyobb olyan vállalatai között volt, amelyek már tavaly felhívták a brit kormány figyelmét az esetleges megállapodás nélküli Brexit komoly kockázataira.
Ralp Speth vezérigazgató a Financial Timesnak nyilatkozva nemrégiben elmondta: a vállalatnak évente 1,2 milliárd font (430 milliárd forint) többletköltséget okozna, ha európai exportját a brit EU-tagság megszűnése után vámok terhelnék, és ez a cég puszta fennmaradását sodorná veszélybe.
Hozzátette: a Jaguar Land Rover már eddig 10 millió fontot költött készenléti tervek elkésztésére arra az esetre, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az EU-ból, hogy tagságának megszűnéséig nem születik megállapodás az unióval, és emiatt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere lép életbe a kétoldalú kereskedelemben.
A WTO-szabályozás azt jelentené, hogy vámok jelennének meg az Európai Unió és Nagy-Britannia jelenleg teljesen vámmentes kereskedelmében, mivel az EU számára Nagy-Britannia kereskedelmi szempontból külső országgá válik. Az Európai Unió vámuniós rendszere alapján a tagországok egységesen meghatározott külső vámtételeket alkalmaznak azokkal a külső exportőrökkel szemben, amelyekkel az EU-nak nincs kedvezményes kereskedelmi megállapodása. A Jaguar Land Rover vezérigazgatója szerint egy ilyen forgatókönyv esetén a cégnek nagy-britanniai üzemeket kellene bezárnia.
Hangsúlyozta: a tulajdonosváltás után - amikor a Fordtól az indiai Tata Motors járműipari csoport vásárolta meg a céget - "nyolc év alatt építettük fel ezt a vállalatot, de az egész nagyon gyorsan el is úszhat".
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 3 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 3 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 4 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?