Elbocsátja 90 dolgozóját az egykori Savaria Gépgyár
Mind a kilencven dolgozójától kénytelen megválni a néhány hete jogerősen is felszámolás alatt álló szombathelyi Korrgép Savaria Gép- és Berendezésgyártó Kft. A több évtizedes múltra visszatekintő egykori Savaria Gépgyárban a közelmúltban állították le a termelést - írja a Napi Gazdaság.
Az elsősorban élelmiszer- és textilipari berendezéseket gyártó Korrgép a folyamatosan csökkenő megrendelések miatt már az ezredforduló utáni években sem teljesített jól, például 2004-ben több mint 50 fős leépítésre kényszerült. A Korrgép sorsát 2005 elején az pecsételte meg, amikor résztulajdonosa a német Thies GmbH bejelentette, hogy elsősorban a hatékonyabb termelés és a kisebb gyártási költségek miatt az eddig Magyarországon végzett munkákat más kelet-közép-európai gyáraiba telepíti. Ezt követően a cég egy újabb, mintegy 70 fős leépítésre kényszerült.
Az mrp-szervezet által birtokolt 51 százalékos üzletrészt 2005 őszén a Global Capital Investnek értékesítették, és ezzel párhuzamosan hozzákezdtek egy átfogó reorganizációs program kidolgozásához. Ennek keretében jelentős fejlesztéseket terveztek és módosítani kívánták a termékszerkezetet is. Az elképzelésekből azonban nem valósult meg semmi, és a Korrgép működése 2006 őszére finanszírozhatatlanná vált - olvasható a Napi Gazdaságban.
Az mrp-szervezet által birtokolt 51 százalékos üzletrészt 2005 őszén a Global Capital Investnek értékesítették, és ezzel párhuzamosan hozzákezdtek egy átfogó reorganizációs program kidolgozásához. Ennek keretében jelentős fejlesztéseket terveztek és módosítani kívánták a termékszerkezetet is. Az elképzelésekből azonban nem valósult meg semmi, és a Korrgép működése 2006 őszére finanszírozhatatlanná vált - olvasható a Napi Gazdaságban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?