Elemző: többen vesztették el a munkájukat a járvány alatt, mint a 2008-as gazdasági válság során
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szakértő szerint a leépítések májusban is folytatódhatnak. A szakszervezeti alelnök szerint az alapanyaggyártás területén lehet a legnagyobb a baj.
A KSH legfrissebb adatai szerint áprilisban már 425 ezer magyar tekintette magát munkanélkülinek, ami 140 ezres növekedés a koronavírus-válság előtti időszakhoz képest - írja az ATV. A felmérést önbesorolás alapján készítették, tehát nem kötötték kritériumokhoz, hogy ki számít munkanélkülinek.
„Olyan sokan veszítették el az állásukat Magyarországon, mint amire a 2008-2009-es világgazdasági válság során sem volt példa” - mondta az ATV Híradójának Hornyák József, a Portfólió elemzője, hozzátéve, hogy ezt a gazdasági adatok is megerősítik, ugyanis az ipari termelés gyakorlatilag összeomlott, és a kereskedelemben is hatalmas visszaesést lehetett látni.
Az elemző rámutatott: hatalmas recesszióval néz szembe Magyarország ezekben a hónapokban, a leépítések pedig tovább folytatódhattak májusban is. Márciusban és áprilisban körülbelül 140 ezer ember veszthette el állását. A Vasas Szakszervezet alelnöke, László Zoltán szerint ennél is több munkanélküli lehet hazánkban. Mint hozzátette, azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik az alapanyaggyártás területén dolgoznak, itt ugyanis még mindig alig van megrendelés.
ATV

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek