Elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója
"Mély szomorúsággal közöljük, hogy Steve Jobs ma eltávozott" - hangzott a cég közleménye. A mobil számítástechnika forradalmának egyik kirobbantója 56 éves volt.
A mobil számítástechnika forradalmának egyik kirobbantója, a személyi számítógép koncepciójának és a programüzenetekről az egérkattintásra való áttérés egyik úttörője 56 éves volt. Steve Jobs hasnyálmirigyrákkal folytatott elhúzódó küzdelme miatt idén januárban ismét betegszabadságra ment és augusztusban engedte át végleg a világ legnagyobb technológiai cégének irányítását helyettesítesének, Tim Cooknak.
Az Apple ma világszerte 300 márkaüzlete van, s a több, mint 275 millió iPod-ot, 100 millió iPhone-t és 25 millió iPad-et adott el világszerte.
"Steve Jobs a modern kapitalizmus történetének egyik legnagyobb újítója" - írta a vezérigazgató poszttól való visszavonulásakor a The New York Times. - "Intuíciója az évek folyamán fenomenális volt."
Steve Jobs 1955. február 24-én született a kaliforniai Cupertinóban, az Apple leendő fellegvárában. Már gyerekkorában nagyon érdekelte az elektronika. Tizenéves korában felhívta Willam Hewlettet, a Hewlett-Packard elnökét, hogy számítógép-alkatrészeket kérjen tőle egy iskolai projekt számára. Sikerrel járt.
Jobs lemorzsolódott a főiskolából, majd buddhistává lett, amikor az Atari videójáték-fejlesztői állását elhagyva, nem ritkán bódító szereknek hódolva, bejárta Indiát. A szabálytalan életút a szokványostól eltérő gondolkodásmódban mutatkozott meg. Jobs a HP-nál barátkozott össze Steve Wozniakkal, akivel előbb a komputerkedvelők klubjába járt, majd még két emberrel kibővítve a kört, megalapította az Apple Computer Incorporatedet.
Az 1978-ban garázsban összetákolt Apple I-nek sem billentyűzete, sem képernyője nem volt és a vásárlóknak maguknak kellett volna azt összeszerelniük. Az Apple II azonban már a következő év nyugati parti komputervásárának slágere lett. A Mackintosh 1984-ben került a piacra. A gép jól fogyott, de Jobs maximalista volt és 1986-ban a cégen belüli konfliktusok miatt az Apple elhagyására kényszerült.
Megalapította a NeXT Computert, amelynek drága munkaállomásai sohasem váltották be a megálmodójuk által hozzájuk fűzött reményt. Nagyobb sikerrel járt azonban a Pixar Animation Studios megvásárlásával, amely később a Némó nyomában animációs filmmel és a Toy Sory sorozattal hódította meg a világot.
A NeXTet végül 1996-ban az Apple vásárolta fel, s Jobs egy éven belül megint a cég élére került. 2001-ben mutatta be a iPod zenelejátszót, amivel kezdetét vette a cég szédítő felemlekedése. A fekete garbós guru bemutatóinak sorozata bombasikerekkel folytatódott, 2003-ban az iTunes, 2007-ben az iPhone 2008-ban az App Store majd 2010-ben az iPad debütálásával.
Jobs először 2004-ben jelentette alkalmazottjainak, hogy rákos, és 2009-ben titokban májátültetésen esett át. Az Apple alapítója együttműködött az első hivatalos életrajzának megírásában, amely a tervek szerint novemberben jelenik meg a Simon & Schuster kiadó gondozásában. Jobs 2005-ben a Stanford Egyetemen elmondott beszédében elárulta, hogy kreativitásának motiválója a halandóság tudata volt.
"A tudat, hogy hamarosan halott leszek a legfontosabb eszköz, amellyel csak találkoztam, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden - minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem - ezek a dolgok szertefoszlanak a halál színe előtt, csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni az egyik általam ismert legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy az gondoljuk: van vesztenivalónk. Mert már meztelen vagy. És nincs rá ok, hogy ne szívedet kövesd" - mondta Steve Jobs.
"A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel" - hangzottak Barack Obama amerikai elnök megemlékező sorai.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- A contracting lehet a válasz a munkaerőpiac új kihívásaira? 5 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 5 hónapja
- Új HR stratégiai és szolgáltatási vezető a Danubius Hotels-nél 5 hónapja
- Mennyit keres egy informatikus? 6 hónapja
- Contracting 6 hónapja
- Új HR igazgatót igazolt a B+N Csoport 6 hónapja
- A Videókártya: Mélyreható Útmutató a 2025-ös Gamer Piacra (A Definíciótól az RTX 5090-ig) 7 hónapja
- Új HR igazgatóval erősít a KPMG 8 hónapja
- Magyar HR igazgatója van szeptembertől az Európai Űrügynökségnek (ESA) 8 hónapja
- 10 új igazgató a PwC Magyarország vezetői között 8 hónapja
- Új HR igazgató a Work Force-nál 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?